Infostart.hu
eur:
362.59
usd:
311.88
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Csak az egyik Robin Hood-tolvajt fogták el

A Robin Hood című filmsorozat kazettáinak két tolvaja közül csak az egyiket fogták el, társát még keresik - közölte Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A kazetták hiánytalanul és sértetlenül megkerültek, eszmei értékük meghaladja a 2 milliárd forintot.

Pénteken az egyik elkövető ügyvédje, Baji Éva azt mondta, hogy mindkét férfit elfogták, akik kihallgatásukat követően megmutatták a rendőröknek a kazetták rejtekhelyeit.

A még csütörtök éjjel elfogott 22 éves fóti férfi és körözés alatt álló budapesti bűntársa feltehetően azért lopta el a kópiákat, hogy a BBC részére készülő filmsorozat részeit tartalmazó kazettákért pénzt követeljen - közölte a sajtóreferens.

Beluzsárné Belicza Andrea az InfoRádióban hozzátette: már a lopást követően, augusztus 7-én felhívták a produkció egyik alkalmazottját azzal, hogy egy bizonyos összegét visszaszolgáltatják a kópiákat.

A rendőrség nem kezdeményezi a 22 éves fóti férfi előzetes letartóztatását, a filmgyárban dolgozó 39 éves budapesti férfi ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×