Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
324.5
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Katona szerint az MDF nélkül már nem lehet a fővárost irányítani

Szellőztetésre és megtisztulásra szorul a város mind a levegőt, mind a közéletet tekintve - mondta az InfoRádióban Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: annyit már elért kampánya során, hogy elkezdte a közösségi közlekedés fogalmát meghonosítani, most pedig már a riválisok is átvettek bizonyos elemeket.

Az Orbán-kormány közlekedési és vízügyi minisztere úgy fogalmazott, hogy ő jobban meg tudná valósítani ezeket az elképzeléseket, de nem esik neki rosszul, ha ötleteiről más jelöltek is beszélnek.

Az MDF főpolgármester-jelöltje az InfoRádióban azt mondta, hogy ha a meglévő 7-8 százalékos támogatottsághoz még 30-40 százalékot megszerez, akkor már "jól alakulnak a dolgok". Katona Kálmán kiemelte, hogy egyre többen tudnak indulásáról.

"Ha a város lakói olyan főpolgármestert választanak, aki 16 éve alapvető dolgokat nem valósított meg, akkor baj van" - jegyezte meg az ellenzéki politikus.

Az MDF főpolgármester-jelöltje szerint az már most biztos, hogy nélkülük nem lehet a jövőben a várost irányítani, és ez már önmagában fontos fejlemény lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×