Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Az állami támogatáson veszekszik a MIÉP és a Jobbik

Vita tört ki a Harmadik Út nevű választási összefogást alkotó Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Jobbik vezetői között arról, hogy milyen arányban osszák fel a 2,2 százalékos országgyűlési választási eredményük után járó, évi mintegy negyven millió forintos költségvetési juttatást - értesült a szerveződés több vezető személyiségétől az MTI.

Eredetileg fele-fele arányban állított volna jelölteket tavasszal az országos listára a két párt, ám végül mintegy 70 százalékuk "a MIÉP kebeléből került ki" - mondta Csurka István, a MIÉP elnöke.

"Ennek az a logikus következménye, az arányokról még vita van, hogy ugyanígy oszoljon meg az állami támogatás" - tette hozzá.

Csurka István közölte: folynak a tárgyalások a felek között.

Kovács Dávid Jobbik-elnök szerint "elképzelhetetlen", hogy módosítsanak a megállapodáson.

"A mi részünkről nincs nyitottság ilyesmire" - tette hozzá.

Balczó Zoltán, a MIÉP egykori, a Jobbik jelenlegi alelnöke közölte: nem tud arról, hogy tárgyalások folynénak.

Mint mondta, a költségvetési juttatás kérdésében a két pártelnök a választások előtt abban egyezett meg, hogy - akárcsak az országos lista helyein - fele-fele arányban osztoznak; tudomása szerint ebben nem történt változás.

A Jobbik alelnöke közölte: ismeretei szerint ezt az egyezséget nem foglalták írásba.

"Ha a két pártelnök között nincs meg a bizalom, akkor ez már régen rossz" - mondta Balczó Zoltán.

A Harmadik Út több vezető személyiségétől is úgy értesült az MTI, hogy mivel a két alapító szervezet elnökének közösen van aláírási joga, addig nem emelhetnek le összeget a szervezet számlájáról, amíg nem születik egyezség a kérdésben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×