Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Ki költ majd el 8000 milliárd forintot?

Az Európai Uniós agrárpénzek kivételével minden közösségi forrásról a Nemzeti Fejlesztési Kabinet fog dönteni - mondta el az InfoRádiónak a testület leendő vezetője, Bajnai Gordon.

Bajnai Gordon kiemelte: átlátható, hatékony és olcsón működő szervezetet akar létrehozni. Ami eddig több minisztérium és hivatal felügyelete alatt folyt, azt most egy szervezetbe helyezik.

A Nemzeti Fejlesztési Kabinet leendő vezetője hangsúlyozta, hogy hét év alatt összesen 22,6 milliárd eurót, azaz mintegy 8000 ezer milliárd forintot kell elkölteni.

A fejlesztési kabinet fölött politikai kontroll lesz, hiszen a testület elnöke a kormányfő. Bajnai Gordon szerint a szervezet lényeges döntéseit előbb elküldi egy tanácsnak, amely véleményezi a stratégiai anyagokat, a végső döntéseket pedig a kormány hozza meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Választott az ország, már számolják a szavazatokat: íme a nap mérlege, mit tudunk eddig?

Választott az ország, már számolják a szavazatokat: íme a nap mérlege, mit tudunk eddig?

Vannak körzetek, ahol még sorban állnak, de alapvetően országszerte befejeződött a választás, bezártak a szavazókörzetek nagy többsége. Soha nem látott részvételi rekordot hoztak az országgyűlési választások. Az utolsó, 18.30-as adatok szerint a jogosultak már 77,8 százaléka szavazott, ami több, mint bármelyik eddigi választáson ebben az időpontban. Megkezdődött a szavazatok számlálása.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×