eur:
397.04
usd:
359.59
bux:
72075.48
2024. szeptember 9. hétfő Ádám

Õsszel alakulhat meg az önálló KDNP-frakció

A Kereszténydemokrata Néppárt önálló frakciója az őszi önkormányzati választás után alakulna meg - mondta a szervezet elnöke.

Semjén Zsolt hozzátette, minderre a "szövetségi hűség jegyében" kerülne sor.

Az önkormányzati választásokon ismét közösen indul a Fidesz és a KDNP, ezt követően kerülhet sor az önálló frakció megalakítására. Jelen pillanatban erről folynak a beszélgetések - közölte a politikus.
A KDNP elnöke elmondta: a végső döntést a megfelelő fórumok, illetve az országgyűlési képviselők hozzák meg, várhatóan még májusban.

A politikus elmondta: megállapodott Orbán Viktor arról, hogy jogos a KDNP igénye az önálló frakcióra.

Ugyanakkor jogos a szövetség szempontjainak figyelembe vétele is, azaz fontos, hogy az önálló frakció létrehozásához a megfelelő időpontot megtalálják - tette hozzá.

Semjén Zsolt közölte: a végső szót a Fidesz és a KDNP illetékes testületei, illetve az országgyűlési képviselők mondják ki.

Lukács Tamás, a KDNP szóvivője korábban azt mondta: a kereszténydemokraták elvileg a harmadik legnagyobb frakciót alakíthatnák a parlamentben, 22 taggal.

Címlapról ajánljuk
Németh Judit: a fémtető akadályozta a tűz oltását a miskolctapolcai barlangfürdőben

Németh Judit: a fémtető akadályozta a tűz oltását a miskolctapolcai barlangfürdőben

Elektromos zárlat okozhatta a tüzet a Miskolctapolca Barlangfürdőben – közölte Miskolc polgármesteri hivatala a hatóságok jelentése alapján. Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője az InfoRádióban beszámolt arról, mi volt a gond a tűz oltásánál, illetve hogy mit tudnak most tenni a további károk megelőzéséért. Néhány fontos rész épen maradt a fürdőben.

Hatalmas a deficit az augusztusi költségvetésben, és egyelőre nem tudni az okait

Augusztusban valamivel több mint 414 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ez a valaha volt legnagyobb nyolcadik havi hiány. A Pénzügyminisztérium közleményében azt írta, a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását és ha szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt, ami most 4,5 százalék.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.10. kedd, 18:00
Sayfo Omar
a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×