Infostart.hu
eur:
374.73
usd:
319.5
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Mindössze hat luxusingatlan van Budapesten?

A határidő lejárta előtt egy héttel mindössze hat luxusingatlanra vonatkozó bevallás érkezett. Illy Tibor, a Főpolgármesteri Hivatal adó ügyosztályának helyettes vezetője az InfoRádióban elmondta: még több száz bevallásra számítanak.

Az adó ügyosztály helyettes vezetője emlékeztetett arra, hogy a luxusingatlanokra vonatkozó bevallás tényleges határideje idén május 2.

Több száz bevallást várunk, de eddig mindössze hat érkezett be - tette hozzá Illy Tibor.

A szakember elmondta: a főváros honlapján megtekinthetők azok az irányadó számok, amelyeket a luxusadó kiszámításánál figyelembe kell venni.

A kettes számú táblázat 1-től 15-ig sorolja értékövezetbe a budapesti utcákat, és négyzetméterenkénti árakat ad meg 130 ezertől 800 ezer forintig.

Ebből kiszámítható, hogy az egylakásos épület esetében eléri-e a százmillió forintot a lakás értéke.

Ha eléri, akkor ajánlatos bevallást benyújtani, bár vannak egyes korrekciós tényezők, de ezeket az adóhatóság úgyis figyelembe veszi - fűzte hozzá Illy Tibor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×