Infostart.hu
eur:
374.72
usd:
319.57
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Több mint 1800-an hagyták el házukat

Eddig több mint 1800-an hagyták el otthonukat Jász-Nagykun-Szolnok megye három településén, a Körös torkolatnál múlt héten megrepedt gát miatt.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a legtöbben Szelevényről költöztek el, miután egyedül ott veszélyezteti közvetlenül az ár az embereket.

Dobson Tibor hangsúlyozta: ezen a településen csak azok maradtak, akik részt vesznek a védekezésben. Hozzátette: Csépa és Tiszasas magasabban fekvő területeit nem kell elhagyniuk a lakosoknak.

Arról is beszélt, hogy akik saját felelősségükre mégis maradtak a veszélyeztetett falvakban, azok fehér zászlókkal jelölték meg házukat, hogy a katasztrófavédelem szakemberei egy esetleges gátszakadás után tudják, melyik épületben tartózkodnak még emberek.

Újabb töltés repedt meg a Körös torkolatánál. Tiszasasnál, Csépánál és Szelevénnynél még erősítik a gátakat. Közben Kunszentmártonnál már néhány centimétert apadt a folyó - mondta el az InfoRádióban a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatási csoportjának vezetője.

Tokár István , a megyei védelmi bizottság elnöke arról beszélt: várhatóan kedd délutánra befejezik a települések közelében az úgynevezett lokalizációs védekezést. A homokzsákokból épített ideiglenes védvonalnak az a célja, hogy egy esetleges gátszakadáskor a víz terjedését irányítva védjék a falvakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Késő este is erősödik a forint

Késő este is erősödik a forint

A forint a tűzszünet hírére visszatért az iráni háború kitörése előtti szintekre, és azóta a fegyvernyugvással kapcsolatos bizonytalanság ellenére is tartja magát az árfolyam. A mai napon a hírek szerint az USA tárgyalni fog Iránnal Pakisztánban, a tárgyalás körülményeivel kapcsolatban azonban nagy a bizonytalanság. Mindeközben itthon már mindenki a vasárnapi választásokra figyel, így a piacot egyre inkább a választás kimenetelére való spekuláció is mozgatja. Délelőtt megérkeztek a márciusi adatok az államháztartási hiányról, amiből kiderült, hogy a teljes évre tervezett hiány több mint 80 százalékánál járunk az első negyedév végére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×