Infostart.hu
eur:
390.69
usd:
339.95
bux:
120787.85
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Kecskeméti maffiaper: 68 év fegyház

Összesen 68 év fegyházbüntetést osztott szét első fokú ítéletében a Kecskeméten folyó maffiaper vádlottjaira a bíróság. Bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt a tizenegy vádlott közül kilencet elítéltek, ketten felmentést kaptak.

Radnai László elsőrendű vádlott 12 év fegyházbüntetést kapott, mivel a bíróság szerint nem csupán ő irányította a bűnszervezetet, hanem emberölés előkészületében és fegyvercsempészetben is bűnös, ezért feltételes szabadlábra sem bocsátható.

A másodrendű vádlottat, Mészáros Pétert mint társtettest 10 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, szintén emberölés előkészülete és fegyvercsempészés miatt. A rendőrség szerint Mészáros Péter szintén a szervezett bűnözői csoport egyik vezetője volt.

A vád szerint Csüllög Zsigmond és Ferencsik Attila voltak a követelések végrehajtói. Csüllög Zsigmond 5 év fegyházbüntetést kapott, Ferencsik Attilát pedig 6 évre ítélte a bíróság.

A bíróság az egyik vádlottat, egy szerb-montenegrói állampolgárságú férfit 10 év fegyházbüntetés mellet az ország területéről is végleg kiutasította.

Területfoglalás

Az ítélet bizonyítottnak találta: a jól szervezett csoport 2004 áprilisában úgy döntött, hogy leszámol egy rivális társasággal, és átveszi annak Balaton menti érdekeltségeit.

A végrehajtás érdekében feltérképezték a célszemélyt, bérgyilkosokkal vették fel a kapcsolatot és Szerbiából mintegy másfél millió forintért több alkalommal is nagy mennyiségű lőfegyvert, lőszert szereztek be.

A hatóság négy személlyel kötött vádalkut. Szakértők szerint a bűnszervezet bizonyítása és tagjainak elítélése első fokon eddig példa nélküli a magyar kriminalisztika történetében.

A per május elején kezdődött a kecskeméti bíróságon, és több mint hatvan napig tartott. Az eljárás bűnügyi költsége több mint 16 millió forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×