Infostart.hu
eur:
376.92
usd:
322.19
bux:
129790.26
2026. április 10. péntek Zsolt

Gátakat bontanak a hullámok a Tiszán

A Tisza mentén több helyen megbontotta a gátat az erős hullámverés - mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.

Csont Csaba az InfoRádióban közölte: Tiszaszederkénynél, valamint Poroszló és Újlőrincfalva között éjszaka olyan erős volt a hullámzás, hogy két és fél kilométeren elmosta a homokzsákokat.

A szakemberek több mint 290 szalmabálát használtak fel arra, hogy csökkentsék a hullámzást, és újabb homokzsákokkal erősítették meg a töltéseket. A gátak védelmére 70 ezer négyzetméternyi fóliát terítettek le.

Hozzátette: a hullámverés a Bodrogközben is gondot okozott. Csont Csaba azt mondta, hogy reggelre mérséklődött a szél, de a Tisza rendkívül lassú apadása továbbra is nehezíti a munkálatokat.
A szakember közölte: jelenleg 328 kilométer folyószakaszon tartanak fenn árvízvédelmi készültséget, 36 kilométeren rendkívüli a védekezés szintje. Az árvizes jelenségek miatt az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén 8000 folyóméteren kellett újabb védművet készíteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×