Infostart.hu
eur:
377.05
usd:
322.65
bux:
0
2026. április 10. péntek Zsolt

Feloldhatják a veszélyhelyzetet

A Duna és az Ipoly torkolati szakaszán érvényben lévő veszélyhelyzet feloldását javasolja a Központi Koordinációs Bizottság a kormánynak. A miniszterelnök két héttel ezelőtt rendelte el a veszélyhelyzetet.

Ha a kormány elfogadja a javaslatot, akkor délután 3 órától már nem lesz érvényben a veszélyhelyzet az érintett településeken - mondta a belügyminiszter a Központi Koordinációs Bizottság ülését követően.

Lamperth Mónika hozzátette: az önkormányzatok soron kívül megkapták a megyei önkormányzatoktól vagy a belügyminisztériumtól az árvíz elleni védekezéshez szükséges támogatást. A miniszter szerint nincs olyan önkormányzat, amely nem kapott pénzt.

A megyei vis maior alapból eddig 315 millió, a központi vis maior alapból pedig 833 millió forintot utaltak át az önkormányzatoknak. Védekezésre 1 milliárd 179 millió forintot költöttek.

Még tartanak a gátak

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter arról számolt be, hogy eddig sehol nem szakadt át a gát. Persányi Miklós azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza vízállása egyre magasabb. Összesen több mint 1.000 kilométeren van harmadfokú árvízvédelmi készültség érvényben.

Szolnoknál és Szegednél egy hét múlva tetőzik a Tisza. Szegednél komoly védekezésre kell számítani, valószínűleg a folyó itt is túllépi az eddig valaha mért legnagyobb rekordot - mondta Persányi Miklós, így várhatóan a Tisza mentén is többen kényetlenek lesznek elhagyni otthonukat.

Sérülhetett a futófolyosó

Még nem lehet tudni, hogy mennyire sérült Budapesten a margitszigeti futópálya. A homokzsákokat egy héten belül szállítják el, addigra a kertészeti károkat is felmérik.

A futópályában és a kertekben keletkezett kár a Margitszigeten, a Duna áradása miatt. Megkezdték a homokzsákok elszállítását, a teherautók azonban csak éjszaka zavarják a sziget nyugalmát.

Benkovics Zoltán, a budapesti polgári védelem parancsnoka azt ígéri, hétvégére helyreáll a rend a szigeten.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

„Az a veszély fenyeget, hogy amit felépítettünk, elveszíthetjük, ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat, külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, tüntetést és balhét szerveznek már most” – fogalmazott péntek reggel Orbán Viktor, aki mindenkit arra buzdított a Facebook-oldalán közzétett videójában, hogy vasárnap menjen el szavazni és voksoljon a Fideszre.

Szakértő: egy markáns mintázatból látszik, mikor jöhet a fordulópont a tőzsdéken az olajkrízis után

Általában 7-8 hónap, amíg megnyugszik a piac egy-egy, az olajkereskedelmet érintő sokk után. A részvénypiacokon átlagban 170 kereskedési nap a visszarendeződés ideje – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője, Mohos Kristóf.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×