Infostart.hu
eur:
376.85
usd:
323.32
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Regionális egészségbiztosítási pénztárakat alakítana ki a Fidesz

A jelenlegi 4-4,5 százalékról a GDP 7-7,5 százalékára emelné az egészségügyi ráfordításokat a Fidesz - jelentette ki Mikola István, a pár kormányfőhelyettes-jelöltje.

A politikus azt mondta, hogy a strukturális zavarokkal küzdő, pénzhiányban szenvedő egészségügyi rendszert 16-20 évre lehet európai szintre emelni.

"A helyzet javulna az első négy évben is, hiszen megemeljük a ráfordításokat a hazai összbevétel jelenlegi 4-4,5 százalékos szintjéről 7-7,5 százalékra" - mondta Mikola István.

Az állam alkotmányos felelőssége az emberek egészségügyi ellátásáról gondoskodni. Az állam nem háríthatja át ezt a felelősségét sem a kisemmizett önkormányzatokra, sem a befektetőkre - közölte.

A Fidesz regionális egészségbiztosítási pénztárakat alakítana ki, amelyek a finanszírozás területén figyelembe vehetnék a népegészségügy vonatkozásában az országon belül meglévő különbségeket - tette hozzá Mikola István.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×