Infostart.hu
eur:
376.01
usd:
322.13
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Századvég: Áder jégre vitte Kókát

Giró-Szász András politikai elemző szerint a Kóka-Áder-vitában megmutatkoztak a politikusok közötti tapasztalatbeli különbségek. A Századvég Alapítvány igazgatója azt mondta: a fideszes politikus "jégre vitte" a szabad demokrata minisztert.

A Fidesz által kezdeményezett beszélgetéssorozat keretében első ízben Kóka János szabad demokrata gazdasági miniszter, és Áder János, a Fidesz frakcióvezetője vitázott a Magyar Televízióban.

A beszédtéma meghatározása szempontjából jobban jött ki Áder János - mondta az InfoRádióban Giró-Szász András. Az ellenzéki frakcióvezető mindazt a három témát szóba tudta hozni, amelyre a Fidesz kampánya épül.

Az elemző úgy fogalmazott, hogy a frakcióvezető "jégre vitte" a gazdasági minisztert, akinek a cáfolatai gyakran mellékvágányra futottak.

A gyógyszeráremelésről folytatott vita kapcsán a szabad demokrata Kóka János azt hangsúlyozta, hogy 1998 és 2002 között több mint 100 százalékkal lettek drágábbak a medicinák, arról azonban nem beszélt, hogy ekkor az infláció is négyszerese volt a mostaninak - tette jozzá.

Az áremelkedés a fogyasztói árindexhez képest most sokkal nagyobb - mondta az elemző.

A Századvég Alapítvány igazgatója szerint igen nagy különbség volt a két vitapartner között a habitusukat illetően.

A gazdasági miniszter egy igen agilis, de sokkal tapasztalatlanabb politikus, míg a Fidesz frakcióvezetője az elmúlt 15 év során megszerzett rutinnal vett részt a vitán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt a kampányzáró gyűlése szombat este lesz Budapesten, a Szentháromság téren.

Irán: Donald Trump súlyos büntetéseket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×