Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Csaknem 200 ezer hektárt borít víz

Nem változott jelentősen a belvízhelyzet Magyarországon; a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium legutóbbi tájékoztatása szerint 193 ezer hektár áll víz alatt, ebből 104 ezer hektár vetés és szántó.

A belvíz miatt veszélyessé vált épületekből 124 embert kellett kiköltöztetni. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője közölte: Demecserben egy hattagú családnak kellett elhagynia otthonát.

Bodnár Gáspár hozzátette: a településen három utcát fenyeget a belvíz. Eddig 122 önkormányzat rendelt el készültséget, 54 helyen másodfokú, egy településen harmadfokú a védekezés.

A folyók mentén 387 kilométeren van készültség; elsőfokú a védekezés a Szamoson, a Krasznán, a Berettyón, a Sebes-, és a Hármas-Körösön, míg a Hortobágy-Berettyón továbbra is másodfokú a védelem.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×