Infostart.hu
eur:
376.03
usd:
322.02
bux:
0
2026. április 8. szerda Dénes

Egymilliárd forintért nyomtatják a szavazólapokat

Az Állami Nyomda készíti a választási nyomtatványokat. A társaság erről nettó 1 milliárd forintos szerződést írt alá a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalával.

A megállapodás magában foglalja az országgyűlési, helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választások előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges szavazólapok, szavazástechnikai anyagok és egyéb nyomtatványok gyártását illetve csomagolását.

Az 1993 óta magántulajdonban lévő Állami Nyomda 10 százalék feletti alvállalkozójával, a Pátria Nyomdával együtt teljesíti a szerződést. A két vállalat közösen indult a nyomtatványok gyártására kiírt közbeszerzési pályázaton.

A szerződés értelmében a 2006-os országgyűlési választások első fordulójának lebonyolításához az Állami Nyomdának néhány nap alatt 196 féle, összesen 17 millió darab egyéni és listás szavazólapot kell előállítania.

A társaság ezt követően az elkészült nyomtatványokat a szavazókörök számára mintegy 11 ezer féle variációban csomagolja, majd különleges biztonsági feltételek mellett az előre meghatározott helyekre szállítja.

A második fordulóhoz az előrejelzések szerint már kevesebb, de még így is több milliós darabszámot kitevő szavazólapot kell néhány napos határidő alatt előállítani és szállítani.

Az Állami Nyomda eddigi tapasztalatai szerint a helyi és kisebbségi önkormányzati választások lebonyolítása az előzőeknél is nagyságrendekkel nagyobb feladatot jelent, mivel ugyanennyi idő alatt, több ezer féle nyomtatványt kell ugyancsak milliós példányszámban előállítani, csomagolni és szállítani.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump az utolsó órákban lefújta az Irán ellen tervezett armageddont
Tudósítónktól

Donald Trump az utolsó órákban lefújta az Irán ellen tervezett armageddont

Nem sokkal magyar idő szerint éjfél után, az utolsó pillanatban lefújta a „civilizáció pusztító” támadást Irán ellen az amerikai elnök. Donald Trump közölte, hogy két hetes tűzszünetben állapodtak meg Teheránnal. Ez idő alatt a hajózás is akadálymentessé válhat a Hormuzi-szorosban.

J. D. Vance élőben kapcsolta Donald Trumpot Budapesten: „imádom Viktort, nem engedte, hogy megtámadják az országát”

A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartottak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mond J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×