Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Tovább nő a belvíz Magyarországon

Jelenleg 174 ezer hektárt borít belvíz Magyarországon, ami azt jelenti, hogy egy nap alatt több mint 20 ezer hektárral nőtt az elárasztott területek nagysága. Eddig közel 100 embert kellett kitelepíteni.

A szerdai 152 ezerről csütörtök délutánra 174 ezer hektárra növekedett a belvízzel elöntött területek nagysága Magyarországon. Tíz környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság, valamint 115 önkormányzat tart fenn belvízvédelmi készültséget.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól az InfoRádió úgy értesült, hogy eddig 98 embert kellett kitelepíteni a veszélyessé vált lakóházak miatt.

Drasztikus emelkedés

Legkritikusabb a helyzet Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol 32, illetve 48 embernek kellett elhagynia az otthonát. Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében hétfő óta nyolcszorosára emelkedett a belvizes területek nagysága.

"Míg hétfőn 3300 hektárnyi elöntött területről számoltunk be, ez a nagyság szerdára elérte a 22700 hektárt, majd csütörtökön közel 25 ezer hektárra emelkedett. Az igazgatóság valamennyi belvízvédelmi öblözetében készültség van érvényben, a hét belvízvédelmi öblözetből öt elsőfok, és két másodfok van" - közölte Csont Csaba.

Közeledik az árvíz is?

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében 157 épületet veszélyeztet a belvíz - tájékoztatta az InfoRádiót a Felső-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

"A Felső-Tisza vidékén a belvízzel borított területek nagysága meghaladja a 12 ezer hektárt, ugyanakkor az árvízi helyzetben is változás következett be. A Krasznán elrendeltük a másodfokú árvízvédelmi készültséget. Valamennyi folyón folytatódik az áradás, de a Tisza, a Szamos és a Túr vízszintje elmarad a készültségi szintektől" - közölte Bodnár Gáspár.

Az időjárás sem kedvez

A magyarországi folyók közül a Krasznán kívül másodfokú a készültség a Fekete-Körösön és a Hortobágy-Berettyón. A Kettős-Körösön, a Berettyón és a Sebes-Körös alsó szakaszán elsőfokú a készültség.

További vízszintemelkedésre számítanak a magyarországi folyók szinte mindegyikén, a Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ugyanis folytatódik a hideg, csapadékos idő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Brüsszel olyan csapdát állított Kínának, amelyből csak befelé van kiút

Brüsszel olyan csapdát állított Kínának, amelyből csak befelé van kiút

Drágábbá válhat az olcsó, gyakran kétes minőségű termékek rendelése a Temuról és a Sheinről, miután az Európai Unió néhány hónap leforgása alatt három olyan szabályozási változást vezet be, amelyek alapjaiban írhatják át a két platform európai üzleti modelljét. A frissen életbe lépett új vámterhek, az ősszel kötelezővé váló termékazonosítók és a szigorodó fogyasztóvédelmi felelősség együttesen egyre kevésbé teszik vonzóvá a közvetlen kínai kiscsomagos értékesítést. Mindez nem feltétlenül szorítja ki a kínai online kereskedőket Európából, de jelentősen leszűkíti, hogy milyen profitábilis modellre állhatnak át az egyre szigorodó környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×