Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Nem lehet elférni Demszky táblájától

Nem lehet elférni a VI. kerületi Szondi utca járdáján a fővárosi önkormányzat által kihelyezett tájékoztató tábla miatt - nyilatkozta az InfoRádiónak a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakciójának helyettes vezetője.

Wintermantel Zsolt azt mondta: a Szondi utca 29. számú háza elé kitett tájékoztató tábla két tartóoszlopát a járda közepére rögzítették, így azok teljesen lehetetlenné teszik a közlekedést.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az oszlopok között kerekes székkel képtelenség elférni, de babakocsival, vagy nagyobb bevásárlótáskával sem lehet a járdán közlekedni.

Wintermantel Zsolt közölte: a táblán mindössze az áll, hogy ezt az utat a fővárosi önkormányzat 2006-ban felújítja, de egyébként semmi fontos információ nincs rajta.

"Sem azt nem tudhatjuk meg, hogy mettől-meddig tart majd a felújítás, sem azt, milyen elkerülő utat javasolnak az autósoknak" - tette hozzá.

A politikus szerint a táblának mindössze az a szerepe, hogy a kampányban azt a látszatot keltse, mintha tenne valamit a Demszky-féle városvezetés.

Az InfoRádió keresi az ügyben a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodáját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×