Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

"Hazugságadó" és drágulások

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a miniszterelnök felhívására a hozzájuk eljutatott nyugdíjszelvények azt bizonyítják, hogy az elmúlt négy évben átlagosan 40 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, míg a nyugdíjasokat érintő áremelkedés mindössze 20 százalékos volt. A szocialista politikus felszólította a Fideszt, hogy a különbözetet - az MSZP számításai szerint több mint 47 millió forintot - "hazugságadó" címén fizesse be a nyugdíjfolyósítónak.

Burány Sándor szerint a Fidesz által benyújtott törvényjavaslat szövege alapján az idén meg sem kapnák a 13. havi nyugdíjat az érintettek, mivel az kimaradt a tételes felsorolásból. "Ez vagy a Fidesz szándékát vagy szakmai felkészületlenségét jelzi" - vélekedett az MSZP frakcióvezető-helyettese az InfoRádióban.

A Fidesz - Burány Sándor szerint - "depressziókampányt" folytat, amikor "azt vágja a nyugdíjasok arcába, hogy rosszabbul élnek,mint négy éve".

A szocialista politikus beszámolt arról, hogy a miniszterelnök felhívására mintegy 5000 nyugdíjszelvényt kaptak, és ezek alapján kijön a 40 százalékos nyugdíjemelés.

Fidesz: drágult a gáz, a villamosenergia, a nyugdíjas-bérlet

Burány Sándor azon kijelentésére reagálva, miszerint a kormányzati ciklusban a nyugdíjasokat érintő áremelkedés mindössze 20 százalékos volt, Harrach Péter, a Fidesz családpolitikai programszóvivője felhívta a figyelmet arra: az elmúlt négy évben 67 százalékkal emelkedett a földgáz ára, 38 százalékkal a villamos energiáé, az ingyenesnek ígért szívgyógyszerek 109 százalékkal kerülnek többe, a nyugdíjasok BKV bérletének árát pedig a duplájára növelték.

Harrach Péter szerint a jelenlegi kormány szembefordult a nyugdíjasokkal, amikor elutasította a 14. havi nyugdíj bevezetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×