Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Hiller: 11 órán át keresgéltek a fideszesek a szerveren

Az MSZP elnökének tájékoztatása szerint összesen 2.912 dokumentumot "töltöttek le jogtalanul" a Fidesz egyik számítógépével a szocialista kampányanyagokat tároló cég szerveréről. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: csak nyilvános adatokat töltöttek le.

Hiller István (MSZP) közölte: az illetéktelenek az MSZP vezető politikusainak és több szocialista polgármester kampányterveihez jutottak hozzá.

Hozzátette: a betörés 2006. február 3-án 14 óra 55 perckor kezdődött, és a behatolók 11 órán át keresgéltek a dokumentumok között.

A pártelnök kedden délután bejelentette: az MSZP a betörés miatt az Országos Választási Bizottsághoz fordult állásfoglalásért.

Hiller István hangsúlyozta: a párt a Fidesz állításával ellentétben nem hozta nyilvánosságra a belépéshez szükséges jelszót.

A szocialista elnök ezzel arra a fideszes közleményre utalt, amely szerint nyilvános internetes fórumokon találták a belépéshez szükséges információkat.

"Az MSZP-nek hálásnak kell lennie"

Vihar egy kanál vízben - a Fidesz frakcióvezetője így értékelte a letöltés körül kialakult helyzetet. Áder János elismerte, hogy az MSZP szerveréről letöltöttek választási adatokat, mint mondta: ezek nyilvános dokumentumok voltak.

Arra a kérdésre, hogy akkor miért indított nyomozást a rendőrség az ügyben, a politikus azt mondta: kampány van, és úgy látszik, hogy a kabinet minden kampányeszközt bevet.

Áder János szerint az MSZP elnökének hálásnak kell lennie, amiért az ügy a sajtóvisszhang miatt a szocialistáknak kedvez.

Jelszó: pirosvirag

A Fidesz hétfőn azt közölte, hogy szabályszerűen, felhasználónévvel és jelszóval léptek be a honlapra.

A Fidesz internetes szerkesztősége szerint nyilvános fórumokon napokon keresztül szerepelt az az információ, hogy a brain.relativ.hu honlapon megtalálhatók az MSZP nyilvánosságnak szánt kampányanyagai.

A fórumokon az is megjelent, hogy a honlapra való belépéshez szükséges "roppant titkos név az mszp, a roppant titkos jelszó pedig a pirosvirag" - írták az ellenzéki párt honlapjának készítői.

Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta: számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást az ügyben, miután a kampányanyagokat tároló cég feljelentést tett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×