Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Még mindig nincs vezetője a Pető-intézetnek

Nincs legitim vezetője a Pető-intézetnek, mert a felvetődött törvényi aggályok tisztázásáig nem erősíti meg a miniszterelnök az új főigazgató kinevezését.

Tavaly év végén a Nemzetközi Pető András Közalapítvány kuratóriuma elbocsátotta hivatalából az intézetvezetőt, és február 1-jével egy külső pályázót bízott meg a státusszal.

Azóta nem jut dűlőre egymással az intézet két vezető szervezete: az intézményfenntartó kuratórium és a konduktorképzéssel foglalkozó főiskola tanácsa.

Gyurcsány Ferenc kormányfő levelet kapott az intézmény két főigazgató-helyettesétől és gazdasági igazgatójától, amelyben arról számoltak be, hogy törvényességi aggályaik vannak a kinevezéssel.

A főiskola tanácsa és a dolgozók nagy része sem fogadja el a kinevezést. A tanács tagjai szerint a kuratórium több szabálytalanságot is elkövetett, például nem kérte ki a véleményüket.

A kuratórium viszont azzal védekezik, hogy máshol sem a dolgozók döntik el, ki legyen a vezető.

Az új vezetőt február 1-jei hatállyal nevezték ki. Azóta minden nap bemegy a munkahelyére, dolgozni azonban nem tud, mivel a főiskola vezetése nem adja át neki a kulcsokat. Az oktatási tárca most vizsgálja az ügyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×