Infostart.hu
eur:
388.54
usd:
330.38
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Lamperth az SZDSZ jelöltje is

Az MSZP és az SZDSZ tíz helyen indít közös képviselőjelöltet az áprilisi választásokon.

Gulyás József, a liberális párt ügyvivője közölte: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban Jüttner Csaba, a város szabad demokrata polgármestere, Tiszvasváriban pedig Juhász Ferenc szocialista honvédelmi miniszter lesz a két párt közös jelöltje.

Somogy megyében, Kaposváron Lamperth Mónika szocialista belügyminisztert támogatja az MSZP és az SZDSZ.

Gulyás József hangsúlyozta: a megállapodások célja, hogy elősegítsék a kormánykoalíció jelöltjeinek első fordulós győzelmét.

A választási együttműködés eredményeként Szeged három választókerületében két MSZP-s jelölt- Botka László helyi polgármester és Újhelyi István – és egy szabad demokrata politikus - Sándor Klára – indul.

Kecskemét egyik választókerületében Szécsi Gábor polgármester az SZDSZ színeiben indul, míg a másik körzetben Balogh László, a megyei közgyűlés MSZP-s elnöke méretteti meg magát a két párt jelöltjeként.

Szombathelyen a 2002-es megállapodást újítják meg: az egyik körzetben Hankó-Faragó Miklós, az igazságügyi tárca szabad demokrata államtitkára indul, a másik közös jelölt a szocialista Gaál Angelika lesz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×