Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A kispártok szavazóinak jelentős része városi értelmiségi

A biztos pártválasztó szavazók 5 százaléka az SZDSZ-re, 2-3 százaléka az MDF-re voksolna - derül ki a Tárki felméréséből.

A közvélemény-kutatása szerint az MDF és az SZDSZ szavazói főként budapestiek, a fórum támogatói között sok a nő.

Sík Endre, a cég munkatársa az InfoRádióban azt mondta, hogy a szavazási hajlam az SZDSZ-esek körében jóval magasabb, mint a másik pártnál.

Az MDF-es szavazók másodlagos preferenciáját magasan a Fidesz vezeti. A szabad demokrata szimpatizánsoknál viszont a két nagy párt egyensúlyban van.

Az elkötelezett SZDSZ-esek ugyanolyan arányban várnak Fidesz-győzelmet, mint szocialista sikert

Az SZDSZ esetében nem meglepő, hogy szavazóik többsége nagyvárosi, azon belül is budapesti. A Tárki viszont most ugyanezt mérte az MDF-nél is.

A Szonda Ipsos ezzel szemben az MDF szavazóbázisát a vidéki nagyvárosokban találta meg. Eltérést mérteka két kisebb párt szimpatizánsainak életkorában is: az MDF-esek idősebbek, a liberálisok között viszont ritka a 60 év feletti.

A két kisebb parlamenti pártra vonatkozó vizsgálatból az is kiderül, hogy a szabad demokratákat inkább a felsőfokú végzettségűek, a szellemi tevékenységet végző vezető beosztásúak kedvelik.

A cég kutatási igazgatója az InfoRádióban azt mondta: az MDF szavazóbázisa ennél nehezebben rajzolható meg. Köztük is sok magas beosztású értelmiségi van. Jellemzően idősebbek és inkább a vidéki nagyvárosokban élnek.

Závecz Tibor elmondta: a szabad demokrata szavazók egyharmada nem választ másik pártot. Harmaduk az MSZP-re szavazna, a maradék 30 százalék pedig a jobboldali pártok közül választ.

Az MDF-esek 40 százalékának nincs másodlagos pártpreferenciája, 30 százalékuk a Fideszre szavazna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×