Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A szocialisták adnának még

Több mint húsz törvényjavaslatot fogadtatna el az Országgyűléssel a tavaszi ülésszak alatt az MSZP.

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője a javaslatok közül kiemelte a gyermekek védelméről szóló törvényt, az esélyegyenlőségi jogszabályok, a földgáz biztonsági készletezéséről, valamint a polgárőrségről szóló törvény módosítását.

Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: céljuk, hogy a parlament minden eddiginél gyorsabb és alaposabb munkát végezzen.

A szocialisták lehetővé tennék, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok ne csak szeptemberben, az iskolakezdéshez kapjanak támogatást, hanem karácsony előtt is utaljanak át nekik 5 ezer forintos egyszeri támogatást.

Bővítenék a támogatottak körét is. A jövőben azok a családok is megkapnák az egyszeri támogatást, amelyeknél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 120 százalékát.

Lendvai Ildikó közölte: újra lehetővé akarják tenni, hogy az életüktől és szabadságuktól jogtalanul megfosztottak ismét igényelhessenek kárpótlást.

Ezt azzal indokolta, hogy a különböző levéltárak és dokumentációs központok megnyitása után ismét sokan tudják bizonyítani: jár nekik a kárpótlás.

"Van erre pénz, mert a Medgyessy-kormány feltötltötte az ezzel foglalkozó közalapítványt" - fogalmazott a frakcióvezető.

A szocialisták nagyobb támogatást adnának a polgárőröknek is.



KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×