Infostart.hu
eur:
354.21
usd:
309.72
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Lapszemle

Címek a csütörtöki lapokból: Kevésbé szabad a magyar gazdaság, A tiltás ellenére is sok a kamion a Határ úton.

Népszabadság

Budapesten is nyomoznak az úgynevezett So-Ko-ügyben – írja csütörtöki számában a lap. A Népszabadság úgy tudja, hogy előzetes letartóztatásba helyezték a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyik volt munkatársát. Az egykori hivatalnokot azzal gyanúsítják, hogy 10 és 30 ezer forint közötti összegért, illetve ajándéktárgyakért kontingentált munkavállaláshoz szükséges igazolásokat adott ki. A lap arról is beszámol, hogy hiába rendelte el a kispesti Határ út forgalmi és sebességi korlátozását, a főváros nem intézkedett.

Magyar Nemzet

Az újság szerint gondokat okoz a borágazatban az, hogy a bor utáni literenkénti 8 forintot, amely a jövedéki adót váltotta fel, és jórészt a termék marketingjére fordítanak majd, előre, nem pedig az értékesítés után kell befizetni. A lap úgy tudja, hogy idén 2,3 milliárd forinttal akarja támogatni a szociálisan rászorultak üdülését a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az üdülési csekkek várhatóan februártól üzemanyag-vásárlásra is felhasználhatók lesznek.

Világgazdaság

Több intézkedést tervez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az ipari parkok fejlesztése és bővítése érdekében. Tavasszal elkészül a lista arról, hogy mely állami földterületek fejleszthetők ipari parkká. A lap egy felmérésre hivatkozva közli: a magyar gazdaság a szabadság tekintetében a 28. helyről a 40.-re esett vissza.

Napi Gazdaság

Végleg „eltemethetjük” a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapot, mivel nem sikerül új szerződéseket kötnie – írja a lap. Az újság úgy tudja, hogy szokatlan érdektelenség kíséri torinói téli olimpiát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×