Infostart.hu
eur:
354.06
usd:
309.53
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

A háziorvosok szerint nincs pénz az új szűrési rendszerre

A háziorvosok szerint nincs meg az anyagi és emberi fedezet a gyermekek és a fiatalok új, kibővített szűrővizsgálati rendszeréhez. Az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője ezzel szemben azt mondja: a háziorvosok azért kapják a kártyapénzt, hogy rendesen megvizsgálják a betegeiket.

Egy miniszteri rendelet módosításával januártól többen és többször kell, hogy megjelenjenek a szűréseken.

A Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának elnöke, Kertai Aurél az InfoRádióban azt mondta, hogy az új rendszer szakmai szempontból jó, csak éppen plusz munkát jelent, amire nincs elég ember és pénz az egészségügyben.

John Anna, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője az InfoRádióban úgy nyilatkozott: nem lesz plusz munka, az orvosok pedig azért kapnak kártyapénzt, hogy rendesen megvizsgálják a betegeiket.

A rendeletmódosítás értelmében a gyerekeknek ezentúl féléves korukig legalább kéthavonta, ezt követően pedig egyéves korukban, majd iskolás korukig évente kell vizsgálaton részt venniük. Hat és tizennyolc éves koruk között legalább kétévente kötelező szűrésen megjelenniük.

Kibővült a vizsgált betegségcsoportok köre is: a családban előforduló örökletes betegségeket ezentúl éppúgy vizsgálják, mint a cukorbetegséget vagy a kóros elhízást.

A felnőttek szűrési rendszerében a többi között újítás, hogy háziorvosoknak kötelező állapotfelmérést végezniük minden 21 éves páciensükön.

Ennek alapján mindenki személyre szóló kockázatelemzést kap, így az orvos pontosan tudhatja, hogy páciensének milyen gyakorisággal, és milyen vizsgálatokra kell elmennie.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×