Infostart.hu
eur:
355.62
usd:
312.38
bux:
140013.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

A Zengőn található honvédségi terület átadását kérik a civilek

Jövő év első felében a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz kerülhet a mecseki Zengő-csúcsnak az a része, amely jelenleg a Honvédelmi Minisztérium kezelésében van. A Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője az InfoRádióban azt mondta, hogy a terület átadására ígéretet kaptak a tárca politikai államtitkárától.

Herbert Tamás elmondta: mivel nem épül NATO-lokátor a Zengőn, a minisztériumnak nincs szüksége a területre.

Hozzátette: információjuk szerint egy 50-60 méter átmérőjű, kör alakú terület, valamint az oda tervezett út nyomvonala van a tárca birtokában.

Iváncsik Imre államtitkár azt mondta: felkéri a minisztert az eljárás elindítására – mondta Herbert Tamás.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök november végén jelentette be, hogy a kormány nem a Zengőn, hanem a Pécs melletti Nagy-Tubesen építené meg a déli országrész légvédelmét biztosító NATO-radarállomást.

A kormányfő előzőleg egyeztetett Sólyom László köztársasági elnökkel, aki támogatta a kabinet tervét.

December 17-én mintegy százan tüntettek a tervezett lokátor ellen. A megmozdulást Borhidi Attila fideszes képviselőjelölt szervezte.

A politikus közölte: a radarállomás új helyszínén is mintegy 40 védett növényfajt tartanak számon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Brüsszeli kémbotrány: minden óvatosságot mellőztek a magyar ügynökök, mégsem találtak felelőst

Brüsszeli kémbotrány: minden óvatosságot mellőztek a magyar ügynökök, mégsem találtak felelőst

Az Európai Bizottság vizsgálata megerősítette, hogy a 2010-es évek közepén hírszerző tisztek folytattak munkát Magyarország brüsszeli állandó képviseleten, és uniós intézményeknél dolgozó magyar tisztviselőktől próbáltak információkat gyűjteni. Bár a jelentés nem talált bizonyítékot Várhelyi Olivér vagy más vezető tisztviselő személyes érintettségére, az ügy kivizsgálása inkább a korábbi sajtóértesülések lényegét támasztotta alá, mintsem cáfolta volna azokat, de a Bizottság állítása szerint súlyos biztonsági incidensre utaló nyomot nem találtak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×