Infostart.hu
eur:
354.83
usd:
311.35
bux:
140095.76
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Tüntetés a Dzsumbuj lakóiért

Az úgynevezett Dzsumbujban élők helyzetének rendezéséért tüntettek mintegy ötvenen a Roma Polgárjogi Alapítvány szervezésében a IX. kerületi polgármesteri hivatal épülete előtt.

Horváth Aladár, az alapítvány elnöke úgy fogalmazott: azt követelik, hogy akik ma az érintett körzetben élnek, kapjanak tisztességes elhelyezést a kerületben, és az önkormányzat bontsa le a „gettót”.

Tegnap azonnali hatállyal felfüggesztette részvételét a Dzsumbujjal összefüggő együttműködési programban a szociális tárca.

Vécsei Miklós hajléktalanügyi miniszteri biztos az InfoRádióban az együttműködő felek szakmai és etikai normákat sértő magatartásával indokolta a döntést.

Az aggályos eljárások közé sorolta a kilakoltatásokat, a családok, valamint az anyák és gyermekük elválasztását.

Gegessy Ferenc polgármester az InfoRádióban hangsúlyozta: a negyedben az elmúlt két hónapban nem volt kilakoltatás, csak azok ellen az önkényes lakásfoglalók ellen indítottak eljárást, akik szinte azonnal beköltöztek az önkormányzat által átvett üres lakásokba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×