Infostart.hu
eur:
354.85
usd:
311.48
bux:
140137.75
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A kormánybiztos leépítést javasol az államapparátusban

Csaknem felére csökkentené az országos hatáskörű szervek számát a közigazgatási reformért felelős kormánybiztos. Sárközy Tamás szerint a kormányzati struktúra túl sok szervből áll, emiatt kevéssé alkalmas az európai uniós együttműködésre.

A jogászprofeszor azt mondta, hogy "rendteremtésre" van szükség, ami a tárcák helyzetének megerősítését és feladatkörük módosítását jelenti.

A minisztériumoknak stratégiai tervezéssel, szabályozással, nemzetközi kapcsolatokkal kellene foglalkozniuk, nem pedig intézmények irányításával és hatósági munkával - közölte Sárközy Tamás az InfoRádióban.

Hozzátette: a karcsúsítás célja, hogy hatékonyabb legyen az adminisztráció.

A közigazgatási reform kormánybiztosa kitért arra, hogy a minisztériumoknál az országos hatáskörű szerveknél jóval kisebb, csak mintegy 20 százalékos karcsúsításra tett javaslatot.

Hozzátette: radikálisan le kell építeni a kiszolgáló személyzetet és csökkenteni kell a vezetői posztok számát.

A jogászprofesszor megjegyezte: jelentésében számos új törvény meghozatalát javasolja, emellett a kormányzati struktúrára vonatkozó eddigi jogszabályok megváltoztatását is indokoltnak tartja.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×