Infostart.hu
eur:
366.07
usd:
321.76
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: Police.hu

Budapest legforgalmasabb útjára csaptak le a rendőrök – brutális a mérleg

Az egyenruhások fogtak ittas vezetőket, illegálisan tuningolt járművet, de még betörőt is.

A BRFK IV. és XIII. Kerületi Rendőrkapitányság egyenruhásai a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület, valamint a közterület-felügyelet munkatársainak közreműködésével szeptember 20-án a Váci úton 24 órás ellenőrzést tartottak – írja beszámolójában a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ittas vezetés miatt hat emberrel szemben kellett intézkedniük, közülük ketten közigazgatási szabályszegést követtek el, négy sofőr esetében azonban az alkoholszint a bűncselekmény határát is meghaladta, ezért elfogták őket. Az egyenruhások egy embert vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt, további hat személyt pedig engedély nélküli vezetés miatt állították elő.

A művelet közben érkezett betörésről szóló állampolgári bejelentés nyomán az akcióban részt vevő járőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét is kézre kerítették.

A biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 38, tilos jelzésen történő áthaladás miatt két esetben szabtak ki közigazgatási bírságot. Szabálysértési feljelentést egy-egy esetben tettek: kötelező felelősségbiztosítás hiánya és tilos jelzésen történő áthaladás miatt.

Összesen öt tuningolt, engedély nélkül átalakított jármű akadt fenn az ellenőrzésen. Két esetben a rendőrök a helyszínen elvették a forgalmi engedélyt és szabálysértési feljelentést tettek, további három sofőrt pedig helyszíni bírsággal büntettek.

Helyszíni bírságot további tizenkét esetben is alkalmaztak, egy motorost egykerekezős mutatványa, ötöt vezetés közbeni mobiltelefon-használat, két-két embert pedig lejárt műszaki érvényesség, motorkerékpár szabálytalan kivilágítása, valamint a kötelező haladási irány megszegése miatt szankcionáltak.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×