Infostart.hu
eur:
365.42
usd:
321.25
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: Michael Dunning/Getty Images

Két nyugdíjast ölt meg az ittas férfi

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki egy közlekedési balesetben egy idős házaspár halálát okozta: ezért a bíróság 6 év 3 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől – tájékoztatott a Debreceni Törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes közleményében azt írta, a bíróság ítélete nem jogerős, azt az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője azonban enyhítésért fellebbezett. Az ügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Az ítélet szerint a férfi 2024. május 28-án, a kora délutáni órákban a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel kezdte meg egy autó előzését. A férfi az előző éjszaka alkoholt fogyasztott, és még ittas volt, emiatt nem tudta uralni a járművet, és az megcsúszott. A korrigálás nem sikerült, ezért az autó áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, az egyik sértett által vezetett személygépkocsival.

A nagy erejű ütközés következtében a vétlen autó az út melletti homokos falnak csapódott. A 76 éves sofőr és felesége a helyszínen életüket vesztették – közölte a bírósági szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×