Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Juraj Blanár szlovák külügy- és Európa-ügyi miniszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel a tárgyalásuk után Budapesten, a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2023. december 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Pozsony visszautasítja Magyar Péter határokkal kapcsolatos kijelentését

Nagy felháborodást váltottak ki Magyar Péter június 4-i, a nemzeti összetartozás napján elhangzott szavai, miszerint Magyarország „a világ egyetlen olyan országa, amely saját magával szomszédos”. A kijelentésre több szlovák kormányzati szereplő is reagált: Juraj Blanár külügyminiszter abszurdnak és a történelmi tények tagadásának nevezte a megfogalmazást, míg Robert Fico miniszterelnök szerint az ilyen kijelentések csak feleslegesen növelik a feszültséget.

Magyar Péter az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára szervezett ünnepi eseményen úgy fogalmazott, hogy „Magyarország a világ egyetlen olyan országa, amely saját magával szomszédos.” A magyar miniszterelnök hozzátette: éppen ezért van szükség jó viszonyra a környező államokkal, ami szerinte az utóbbi években nem mindig volt így, sőt, megszakadt a párbeszéd a legfontosabb szövetségesekkel, a visegrádi négyekkel is.

A „saját magával szomszédos” kijelentésre a szlovák diplomácia vezetése azonnal és rendkívül határozottan reagált. Juraj Blanár külügyminiszter abszurdnak és a történelmi tények nyílt tagadásának nevezte a megfogalmazást. A politikus elutasítja az ilyen történelemszemléletet.

„Az Önök határai, és ezáltal a mi határaink is pontosan meg lettek határozva az első világháború utáni trianoni békeszerződésben, majd újra megerősítették őket a második világháború után is, amikor mellesleg Magyarország a vesztesek oldalán állt”

– üzente Magyar Péternek Juraj Blanár. A szlovák külügyminiszter hangsúlyozta: a leghatározottabban elutasítja Szlovákia határainak, területi egységének és szuverenitásának bármiféle megkérdőjelezését. Leszögezte, hogy a két ország közötti kapcsolat csak akkor maradhat barátságos és konstruktív, ha „elhallgatnak az irredentizmus hamis hangjai és megszűnik a történelem megkérdőjelezése”.

Nem sokkal később Robert Fico szlovák kormányfő is megszólalt az ügyben a közösségi oldalán. A miniszterelnök üres, nagy szavaknak és felesleges asztaldöngetésnek nevezte Magyar Péter kijelentését, amely véleménye szerint semmin sem segít, csupán növeli a feszültséget egy olyan időszakban, amikor józan észre és pragmatizmusra lenne szükség. A miniszterelnök nyomatékosította: Magyarország északi szomszédja a szuverén Szlovák Köztársaság.

Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter szerint Magyar Péter kijelentései nem Szlovákiát, Romániát, Ausztriát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát és Ukrajnát sértik, hanem minden normális magyar intelligenciáját.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×