Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
The Photo Of Liver On Womans Body Against Gray Background, Hepatitis, Concept with Healthcare And Medicine
Nyitókép: Tharakorn/Getty Images

Súlyos járvány fenyeget Csehországban

Egyre aggasztóbb méreteket ölt az A típusú hepatitisz járvány Csehországban. Az elmúlt másfél évben már 44 ember halt meg a fertőző májgyulladás következtében. A kór két éve Ostravában kezdődött, tavaly főként Prágát érintette, most pedig Brnóban és Dél-Morvaországban terjed a leggyorsabban.

Amikor két évvel ezelőtt Ostravában megszaporodtak az esetek, a hatóságok még úgy vélték, sikerül gyorsan megfékezni a „piszkos kezek betegségének” is nevezett fertőzést. A járvány azonban nem állt meg: tavaly már több mint 3260 ember betegedett meg. Az idei év első két hónapjában az orvosok már 643 új fertőzést jelentettek. A betegek többsége férfi, és eddig két halálesetet erősítettek meg. Ha a korábbi áldozatokat is beleszámítjuk, a jelenlegi járvány már 44 ember életét követelte.

A legsúlyosabb helyzet jelenleg Dél-Morvaországban van. Az idei fertőzöttek közel egyharmada ebből a régióból származik. Január óta körülbelül 240 ember betegedett meg, ami már most több, mint a tavalyi egész éves adat. A legtöbb új esetet Brnóban regisztrálták. A hatóságok ezért több intézkedést vezettek be. Fokozott ellenőrzést rendeltek el az iskolai étkezdékben, konyhákon, egészségügyi intézményekben, idősotthonokban és munkásszállásokon is. A járvány azonban tovább terjed:

március első hetében több mint húsz új fertőzést jelentettek.

A szakemberek attól tartanak, hogy a tavasz beköszöntével a fertőzések száma tovább emelkedhet. A gyakoribb szabadtéri programok, az utcai étkezés és a több személyes érintkezés mind hozzájárulhat a vírus terjedéséhez. Az is nehezíti a járványügyi munkát, hogy a fertőzöttek sokszor nem tudják pontosan megmondani, kikkel kerültek kapcsolatba a lappangási idő alatt.

A statisztikák szerint Dél-Morvaországban leggyakrabban a 35 és 54 év közötti emberek fertőződnek meg, vagyis nem elsősorban az iskolákban terjed a betegség. Az esetek közel fele hajléktalanok vagy más, nehéz szociális helyzetben élő emberek köréből kerül ki, ahol a szoros együttélés miatt a vírus gyorsan terjedhet.

A kórházakban is jelentősen nőtt a betegek száma. A brnói egyetemi kórház fertőző osztályán korábban legfeljebb néhány beteget kezeltek egyszerre, most viszont gyakran több mint húsz ember fekszik ott. A szakemberek úgy vélik, hogy a járványt egy olyan genotípusú vírusváltozat okozza, amely Európában ritkább, viszont gyakrabban fordul elő a Földközi-tenger térségében, Észak-Afrikában és Ázsia egyes részein.

A cseh lakosság nagy része ezért nem rendelkezik ellene megfelelő immunitással.

A cseh egészségügyi minisztérium tájékoztatása alapján jelenleg legalább 84 ezer adag oltóanyag áll rendelkezésre gyermekek számára, és 113 ezer adag felnőtteknek. Júniusig a forgalmazók további több százezer vakcinát szállítanak az országba. Az oltások iránti érdeklődés az elmúlt években jelentősen nőtt. Míg 2023-ban az orvosok 45 ezer A típusú sárgaság elleni vakcinát használtak fel, a járvány kitörése után, 2024-ben már 70 ezret, tavaly pedig több mint 209 ezret.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×