Infostart.hu
eur:
390.9
usd:
337.32
bux:
121795.19
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) tömörülés vezetője távozik egy szavazóhelyiségből, miután leadta szavazatát az európai parlamenti választásokon Pruhonicében 2024. június 7-én. Az EP-választásokat június 7-én és 8-án tartják Csehországban, ahonnan 21 jelölt jut be a 720 fős uniós törvényhozásba.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Csehországban átrendeződhet a politikai erőtér: magasan vezet Andrej Babis pártja

Három hónappal a cseh parlamenti választások előtt jelentős politikai átrendeződés körvonalazódik Csehországban – derül ki a STEM közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felméréséből.

A volt kormányfő, Andrej Babis vezette ANO mozgalom tovább erősödött, és jelenleg 31,5 százalékos támogatottsággal vezeti a pártversenyt. A jelenlegi kormányzó erők ezzel szemben gyengülnek: a jobboldali Spolu-koalíció – vagyis az ODS, a KDU-CSL és a TOP 09 pártszövetsége – mindössze 19,4 százalékon áll. Ez főként az utóbbi hetek botrányai, köztük a sokat emlegetett bitcoin-ügy következménye lehet. A kormánykoalíció másik pillére, a STAN 12,2 százalékon áll, a kalózpárt, vagyis a Piráti 8,1 százalékot szerezne. Eközben az ellenzéki SPD ismét a harmadik helyre kapaszkodott fel 12,8 százalékkal, a radikális Stacilo! mozgalom pedig 7,4 százalékos támogatottságával idén eddigi legjobb eredményét hozta.

Mindez azt jelentené, hogy a jelenlegi 104 fős kormánytöbbség megszűnne, a Spolu–STAN szövetség összesen csak 68 képviselőt küldhetne a parlamentbe. A mérleg nyelve így a Piráti lehetnek, ha megőrzik jelenlegi támogatottságukat. A koalíciós lehetőségeket erősen korlátozza, hogy az ANO kizárja az együttműködést a jelenlegi kormányerőkkel, a Spolu pedig elhatárolódik az SPD-től és a Stacilo!-tól is.

Mindeközben a cseh társadalomban fokozódik az aggodalom a választások befolyásolásának lehetősége miatt. A prágai székhelyű Közép-Európai Digitális Médiafigyelő, vagyis a CEDMO nemzetközi kutatása szerint a csehek 42 százaléka tart attól, hogy Oroszország megpróbálja majd befolyásolni az október 3-án és 4-én esedékes választásokat. Az Európai Unió hasonló szándékát 41 százalék valószínűsíti, míg az Egyesült Államok beavatkozását 29 százalék tartja elképzelhetőnek.

A választási félelmek mellett a csehek továbbra is komoly biztonsági kihívásként tekintenek az iszlám fundamentalizmusra és a terrorizmusra. A STEM másik friss felmérése szerint a válaszadók több mint fele, 55, illetve 54 százaléka tart ezektől a veszélyektől. Hasonló arányban aggódnak a nemzetközi szervezett bűnözés, Oroszország politikája, valamint az ukrajnai háború miatt is. A felmérés szerint a szárazság is egyre többekben kelt aggodalmat – ezt sokan az éghajlatváltozás közvetlen és kézzelfogható következményének tekintik.

A részletes adatok alapján az idősebb, hatvan év feletti korosztály körében erősebbek ezek a félelmek, míg a fiatalabb, 18 és 29 év közöttiek kevésbé tartanak a felsorolt veszélyektől. Emellett az iskolázottság is meghatározó tényező: az alacsonyabb végzettségűek körében jellemzőbb az aggodalom – különösen a menekültek beáramlásával kapcsolatban.

A közvélemény tehát érzékeny a kül- és belpolitikai kérdésekre egyaránt, és a felmérések alapján úgy tűnik, hogy a bizonytalanság, a bizalmatlanság és a félelemérzet jelentősen befolyásolhatják az októberi választások végkimenetelét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez Magyarországnak is jó lehet: hónapokon belül elindulhatna a vészüzemű szállítás Csehországból a Barátságon

Ez Magyarországnak is jó lehet: hónapokon belül elindulhatna a vészüzemű szállítás Csehországból a Barátságon

Csehország kész beruházni a Barátság kőolajvezeték átalakításába, hogy azon fordított irányban is lehessen kőolajat szállítani Szlovákia felé. Erről a prágai tárgyalások után beszélt Karel Havlíček cseh ipari és kereskedelmi miniszter, miután egyeztetett Denisa Saková szlovák gazdasági miniszterrel.

Donald Trump megszólalt a szárazföldi csapatok Iránba küldése ügyében

Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba – az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban. Öt nyugat-európai ország és Japán besegít az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szorosban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Égeti a pénzt az iráni háború, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre az iráni háborúról csütörtökön

Égeti a pénzt az iráni háború, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre az iráni háborúról csütörtökön

Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket támadtak meg és kazettás robbanófejekkel felszerelt rakétákkal támadták Izraelt - az utóbbi négy halálos áldozattal járt. Donald Trump amerikai elnök nyilvánosan kritizálta Izraelt a csapás miatt és megígérte, hogy több ilyen támadás nem lesz. Sajtóhírek szerint Donald Trump Irán részleges megszállását tervezi. A Pentagon 200 milliárd dollárnyi plusz forrást kért a Kongresszustól a háború és annak hatásainak finanszírozásához. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború csütörtöki fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×