Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Brit miniszter: nem kell annyit zuhanyozni!

A brit kormány a vízfogyasztás visszafogására fogja sürgetni a családokat, miközben börtönnel fenyegeti a folyókat szennyező vízművek vezetőit. Az új környezetvédelmi miniszter azt ígérte, hogy „egyszer és mindenkorra megtisztítja a tavakat és folyókat”.

Nem kell mindig lehúzni a vécét – ez volt Ken Livingstone radikális munkáspárti londoni főpolgármester egyik ajánlása 2006-ban. Bár az Hugo Chavezzel is üzletelő „Vörös Ken” már a saját pártjának is kínos volt és 2018-ban kilépett, a mostani munkáspárti kormánynak is vannak hasonló, a lakosságnak címzett ötletei. Steve Reed környezetvédelmi miniszter például azt akarja, hogy a brit családok ötödével kevesebb vizet használjanak.

Az egyik stratégia az lehet, hogy mindenki töltsön kevesebb időt a zuhany alatt. Azt is elmondta, hogy szerinte az emberek 90 százaléka úgy hiszi, hogy „nagyságrendekkel” kevesebb vizet használ el, mint valójában. Egy brit átlagban napi 152 liter vizet fogyaszt – tette hozzá.

Mindezt abban a beszédében említette, amelyet a különböző vízszolgáltató cégek főnökei előtt mondott el és amelyben említette az új törvényeket, hogy börtönbe kerülhetnek, ha továbbra is szennyvizet engednek a brit folyókba és tavakba. Az ágazatot azonban nem fogják államosítani (a zöldek nyomása ellenére), mert az több milliárd fontba kerülne és csak még rosszabbá válna a szennyvízprobléma – mondta. A brit vízszolgáltató rendszer még a viktoriánus korból, tehát az 1800-as évekből származik, és átalakításra szorul, amit meg is ígért. Ugyanakkor ennek is több milliárd fontos költsége lesz. A tervekben kilenc új víztározó és 8000 kilométernyi vízvezeték építése szerepel. És hogy mikorra készülhetnek el a felújítással? Erre nem volt hajlandó válaszolni, mert először meg kell várni az ügyben folyó vizsgálat eredményét – mondta.

A miniszter tagadta, hogy a lakossági felszólítás azt jelenti, hogy egyfajta vízfelhasználási kvótát vezetnének be. Viszont kihasználta az alkalmat, hogy politizáljon és az előző, konzervatív kormányt hibáztassa, amiért a lakosoknak most többet kell fizetniük a vízért. Az ő meglátása az volt, hogy a pénzeket a csatornarendszerre és nem cégvezetői prémiumokra és osztalékokra kellett volna fordítani.

A tervezett új brit víztörvényben a vízszolgáltatók főnökeit börtönnel és a prémium elveszítésével fenyegetik, továbbá kikötik, hogy a cégeknek kell állniuk a folyók és tavak vízminősége garantálásának költségeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×