Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
325.92
bux:
143433.59
2026. november 6. péntek Lénárd
Eldobott védőmaszk a prágai várban 2021. május 3-án. A prágai vár a koronavírus-járvány miatt elrendelt több mint fél éves zárás után újra várja a látogatókat, május 4-től pedig az ország többi kastélya is kinyit.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Lassan a csehek is a harmadik oltás útjára lépnek

Csehországban szeptember 20-án kezdődhet meg az emberek harmadik vakcinával való beoltása. A kormány már boltzárral és a szolgáltatások korlátozásával sem számol az ősszel. Az új tanév kezdetén az általános iskolás tanulókat és a középiskolás diákokat kötelezően három koronavírus tesztnek vetik alá.

Adam Vojtěch cseh egészségügyi miniszter szerint a koronavírus elleni oltóanyag harmadik adagjának beadása a körzeti orvosok feladata lesz, nem lesz már szükség a nagy oltóközpontokra. A vakcina harmadik adagját első körben a 65 év felettiek, a krónikus betegségben szenvedők, az egészségügyben dolgozó és a társadalmi munkát végző személyek kaphatják meg. A tárcavezető azt is elmondta, hogy a harmadik dózist a Pfizer és a Moderna vállalatok vakcinái közül lehet majd kiválasztani.

Ján Pačes, a Cseh Tudományos Akadémia munkatársa szerint a kormánynak nem feltétlenül a harmadik dózis beadására kellene összpontosítania, mivel nagyon sok olyan ember van az országban, aki még az első adagot sem volt hajlandó beadatni magának, s ők nagyobb rizikót jelentenek, mint azok, akik már harmadszor állnának sorban az oltásért. A 10,7 millió lakosú Csehországban eddig 5,7 millió ember kapta meg az oltás mindkét adagját, 250 ezren pedig az első adagot. Jelenleg naponta mintegy 30-35 ezer adagot adnak be, s ma már nem szükséges semmiféle regisztráció.

Andrej Babiš kormánya egyébként már nem számol azzal, hogy az ősszel szükség lenne az üzletek és a szolgáltatások olyan korlátozására, mint ahogy az a koronavírus-járvány előző hullámaiban történt. Szakértők úgy vélik, bár az ősszel várhatóan romlani fog a járványhelyzet, már nem lesz olyan súlyos, mint korábban. Az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének legkockázatosabb forgatókönyve szerint szeptember közepén mintegy ötszázra nőhet a koronavírussal kezelt személyek száma a cseh kórházakban, közülük legfeljebb száznak lehet szüksége intenzív terápiára.

Az e héten kezdődő új tanév elején az általános iskolás tanulókat és a középiskolás diákokat az iskola összes dolgozójával együtt kötelezően három koronavírus tesztnek vetik alá. A teszteket szeptember 1-jén, 6-án és 9-én végzik. Ez alól kivételt képeznek a beoltottak, valamint azok, akik igazolni tudják, hogy az elmúlt 180 napban átestek a Covid-19 betegségen. A diákok védőmaszk nélkül tanulhatnak saját osztályaikban, míg a közösségi termekben mindenkinek kötelező lesz a maszk viselése.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×