Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
326.14
bux:
143654.37
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: MKP

Új közös pártban folytatják a szlovákiai magyar erők

Kedden délután a három szlovákiai magyar párt, az MKP, a Híd és az Összefogás bejelentette, hogy a hónapok óta húzódó tárgyalások után végre megállapodtak, és új közös politikai pártot hoznak létre Szövetség néven. A párton belül három platform működik majd. A felek megegyeztek az arányokban és a szervezeti működés kereteiben.

A szlovákiai magyarok politikai érdekképviseletét felvállaló három párt tavaly augusztus 20-án Észak-Komáromban aláírt egy memorandumot, melyben első alkalommal rögzítették, hogy közös pártot alakítanak. Az azóta eltelt hét hónap azonban nem volt zökkenőmentes. A tárgyalások akadoztak, előjöttek a régi sérelmek, a felek nem bírtak ráfordulni a célegyenesre, inkább a gátfutáshoz hasonlítottak az egyeztetések – egészen idáig.

Kedden délután ugyanis az MKP, a Híd és az Összefogás vezetői közösen jelentették be, hogy megegyeztek, és egy közös pártban folytatják tovább.

„Fontos, hogy ez egy magyar párt lesz. Olyan párt, amely a magyarokat, a magyarok által lakott régiókat, a dél- és kelet-szlovákiai régiókat, és az itt élő többi nemzetiséget is képviselni fogja.

A párt neve Szövetség – magyarok, nemzetiségek, régiók” – jelentette be Forró Krisztián, az MKP elnöke.

A párton belül három platform működik majd. A felek megegyeztek az arányokban és a szervezeti működés kereteiben. Az új formáció elnökét az MKP, az Országos Tanács elnökét a Híd, a szakmai alelnökét pedig az Összefogás adja majd. Amennyiben a járványhelyzet nem teszi lehetővé az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtését, a három párt az Összefogás pártban egyesül.

Sólymos László, a Híd elnöke a Szövetség létrejöttét az 1998-as pártegyesüléshez, az akkori MKP megalakulásához hasonlította,

amely szintén három kisebb magyar pártból egyesült. Rámutatott, a világjárvány idején különösen fontos, hogy pozitív üzeneteket küldjenek az emberek felé. „Amikor mások szétesésről számolnak be, mi egyesülésről beszélünk. Amikor mások rombolnak, mi egységet teremtünk. Mi megértettük az emberek üzenetét, és közösen megyünk tovább” – mondta. A Híd elnöke emlékeztetett, hogy a jelenlegi kabinet leállította a déli régiókban az infrastrukturális fejlesztéseket, és a kettős állampolgárság kérdésében sem hozott a szlovákiai magyarok számára elfogadható döntést. Kiemelte, hogy a Szövetség, a déli régiók felkarolását, a kórházak és iskolák fejlesztését tűzte a zászlajára. Hozzátette, hogy az új közös pártnak is fontos alappillére lesz a demokrácia, az euroatlanti irányultság, és az emberi jogok érvényesítése.

Mózes Szabolcs, az Összefogás vezetője szerint a szlovákiai magyar választó egységet, hitelességet és teljesítményt vár az újonnan létrejövő politikai szubjektumtól.

„Kompromisszumok mentén egy új kiegyezés jött létre, és a mi célunk, hogy ez a kiegyezés ne csak a szlovákiai magyar politikai térfélen, hanem a társadalom egészén végig vonuljon” – jegyezte meg Mózes Szabolcs. Azt is hozzátette: az új tömörülés a társadalmi megbékélés pártja lesz, amelyben mindenki, aki csatlakozni akar, megtalálhatja a helyét.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×