Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) reklámja a londoni Piccadilly Circus-ön a koronavírus-járvány alatti kijárási korlátozás idején, 2021. február 3-án.
Nyitókép: MTI/AP/Alberto Pezzali

Nyitás: jól állnak az oltások terén, de nem csak arra hagyatkoznának a britek

Hibrid stratégiával akar karantént oldani a brit kormány. Nem csak a védőoltásprogram fontos. Úgy tűnik, az akár 30 perc alatt eredményt produkáló gyorstesztek is az élet részeivé válnak.

Az úgynevezett koronavírus-rapidtesztek teszik majd lehetővé az angliai szórakozóhelyek és egyéb intézmények megnyitását. Erről beszélt a brit oltási programért felelős miniszter, Nadhim Zahawi.

Sok klub és diszkó március óta zárva tart. A pubok, éttermek, színházak és mozik egy időre ki tudtak nyitni, amikor az első járványhullám után lazítottak a szigoron.

A normális élet kulcsa most a terhesteszthez hasonló, úgynevezett lateral-flow teszt lehet, hangoztatta Zahawi. Egy ilyen vizsgálat 30 perc alatt megmondja, hogy az illető koronavírus-fertőzött-e, bár nem olyan pontos, hogy az etalonnak számító, de jóval drágább és időigényesebb a PCR-teszt.

A brit kormány elképzelése az, hogy csúcsra járatja a tesztelést a különösen fertőzött körzetekben, de emellett az iskolákban, munkahelyeken és egyéb intézményekben, ahol tünetmentes fertőzöttek is előfordulhatnak.

Azt, hogy a lateral-flow a tömeges vakcinálás mellett az egyik kiút, maga Boris Johnson miniszterelnök állítja, aki szerint ezzel most „a gazdaság olyan ágazatait is meg lehet majd nyitni, amit tavaly nem tudtak”.

A színházak és nightklubok jelentették korábban az igazán kemény diót – fejtegette.

Hogy ezek után lehet-e számítani gyors változásra? Nem biztos. A kormányfő egyből hozzátette, hogy „még az elején járunk”, a kabinet szorosan nyomon követi a fertőzési mutatókat, mert ezek alapján lehet majd feloldani a lezárást „óvatos, de visszafordíthatatlan módon” – magyarázta Johnson.

A kormányfő most két tűz közé került: óvatosságra és az adatok alapján való döntésre intik tudományos tanácsadói. Saját pártja több tucat képviselője viszont a hétvégén olyan levelet küldött neki, amiben azt követelik, hogy április végére minden karanténkorlátozást oldjon fel. Johnson most azzal próbálja nyugtatni őket, hogy a jövő héten mutatja be a feloldásokról szóló menetrendet a „lehetséges legkorábbi dátumokkal”.

Az oltásért felelős minisztere azonban megjegyezte:

egyelőre még nincs elég adat arról, hogy a fertőzési ráta a lezárás, vagy a nyugati világban vezető brit oltási program miatt esik-e.

A brit kormánypolitika része, hogy nem teszi kötelezővé az oltást – az oltáselleneseknek és az oltási igazolvánnyal nem rendelkezőknek viszont fel kell készülniük, hogy nem nagyon tudnak majd utazgatni. Ezt David Nabarro, az Egészségügyi Világszervezet Európai képviselője mondta. Lesz-e vakcinaútlevél? – tették fel neki a kérdést az ITV műsorában. „Idővel kialakulhat egy olyan rendszer, amellyel az emberek igazolni tudják a Covid-immun státuszukat. Először is, a kormányoknak egyezségre kell jutniuk. Másodszor, be kell vonni azokat az embereket, akik átestek a betegségen, hogy igazolni tudják az antitestek meglétét” – mondta.

Közben – ha együttérző hangnemben is, de – elismerte: diszkriminálhatják azokat, akik „nem voltak abban helyzetben, hogy megkapják a védőoltást”. Közben a brit kormány adatai szerint Anglia területének 96 százalékán esett a koronavírus-fertőzések száma.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×