Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Az informatika biztonsága a CEBIT fő témája

Hannoverben megnyílt a világ legjelentősebb informatikai seregszemléje, a CEBIT. A hét végéig nyitva tartó vásár vendége idén Kína. A CEBIT jelentőségére utal, hogy minden évben a kancellár nyitja meg. Ezúttal a kínai miniszterelnök-helyettes volt a kísérője. Azonban emberjogi csoportok feliratos táblákkal tüntettek a pekingi kormány jogtiprása ellen.

Angela Merkel megnyitóbeszédében a méltányos verseny betartására intette a pekingi vezetőket. A kancellár Ma Kai miniszterelnök-helyettes jelenlétében rámutatott arra, hogy számos külföldi vállalat, így sok német cég is. hátrányos megkülönböztetést tapasztal Kínában. Hangsúlyozta, hogy a vállalatok és befektetők mindenképpen tudni szeretnék, milyen keretek között működhetnek Kínában.

Miközben a kancellár megnyitóbeszédét mondta, az informatikai vásár főbejárata előtt polgár jogi csoportok tiltakoztak az ellen, hogy a pekingi kormány semmibe veszi az emberi jogokat és a nem tartja tiszteletben a nemzeti kisebbségek kulturális örökségét.

A CEBIT péntekig tart nyitva és legalább 200 ezer látogatót vár. Az informatika terén vezető szerepet betöltő valamennyi ország képviselteti magát Hannoverben.

Idén a technológiai újdonságok, közük egy kérdésekre szóban válaszoló, wikipédiaszerű baba mellett, az informatika biztonsága a fő téma.

Az információ továbbításba történő illetéktelen behatolás megelőzésének egyre nagyobb a jelentősége, mert - mint a szakágazat, a Bitkom vezetője, Dieter Kempf elmondta, már a közeljövőben teljesen átalakul az ipari termelés folyamatainak irányítása és ezen a téren megbízhatóságra és teljes biztonságra van szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×