Infostart.hu
eur:
365.32
usd:
316.64
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Vége a válságnak, megint lehet táppénzre menni?

Felszökött a táppénzesek száma az elmúlt fél év során Németországban. Gazdasági elemzők ebből arra következtetnek, hogy a lakosság körében általánossá vált a felfogás, hogy az ország túljutott a pénzügyi válságon és betegség esetén már nem kell tartani a munkahely esetleges elvesztésétől.

Január óta a német alkalmazottak átlagosan négy napot maradtak távol betegség címén munkahelyüktől. Az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva a berlini Die Welt című napilap rámutat arra, hogy 2005 óta évről-évre csökkent a táppénzesek száma, a pénzügyi válság kirobbanását követően pedig a munkavállalók csak végső esetben jelentettek beteget, mert attól féltek, hogy felmondanak nekik.

Az év elején azonban megváltozott ez a beállítottság, és az egészség védelme ismét felülkerekedett a korábbi aggodalmakon. Más szóval 2009 második feléhez viszonyítva január elseje és június vége között átlagosan kereken tíz százalékkal nőtt a táppénzes időszak tartama.

A kimutatás szerint a nők jóval gyakrabban maradtak távol orvosi igazolással a munkahelyüktől, mint a férfiak, és ez szintén a helyzet egyfajta normalizálódására utal, ugyanis a válság előtt is a nők vezették a táppénzes listát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×