Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.46
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Az EKB feladatkörére is kihat a mentőcsomag elfogadása

Az európai valutaövezet 16 tagállamának pénzügyminiszterei csaknem egész éjszaka tartó tanácskozások után 750 milliárdos mentőcsomagot hagytak jóvá az euró megmentésére. A megegyezés azonban kihatással lesz az Európai Központi Bank feladatkörére is, ugyanis eddig a frankfurti székhelyű intézménynek nem volt szabad államkötvények felvásárlásával támogatnia az eurózóna valamely tagországát, ha az a csőd szélére jutott.

Az Európai Központi Bankot eredetileg az euró "őrzésére" hozták létre, és feladatának eddig főleg azáltal tett eleget, hogy a központi kamat módosítása révén gondoskodott az infláció kettő százalék alatt tartásáról.

Több vezető európai politikus, köztük annak idején Gerhard Schröder kancellár is szívesen látta volna az EKB közbelépését a gazdasági élet fellendítésére, azonban ez elől az intézmény vezetői - függetlenségükre hivatkozva - elzárkóztak.

Miután azonban a közelmúltban Görögország a cső szélére jutott, és az Európai Unió pénzügyminiszterei 110 milliárd eurós hitel folyósítását határozták el, hétfőre virradóra pedig 750 milliárd eurós mentőcsomagot dolgoztak ki az euró megsegítésére, az EKB is változtatni kényszerült eddigi álláspontján és megkezdte olyan országok államkötvényeinek felvásárlását, amelyek Görögországhoz hasonlóan a csőd szélére sodródtak.

A bank frankfurti központjából származó értesülések szerint még ezen a héten olyan, hat hónapra tervezett pénzügyi tranzakció tervét hozzák nyilvánosságra, amely a központi kamatláb alakításához kapcsolódóan próbálja egyengeti a nemzetközi pénzforgalom zavartalan menetét, ami előfeltétele az euró-árfolyam stabilitásának. A központi bank lépését mind a Nemzetközi Valutaalap, mind pedig az Európai Unió bizottsága elismeréssel fogadta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×