Infostart.hu
eur:
353.39
usd:
308.69
bux:
142629.86
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Belgium lehet az első európai ország, ahol betiltják a burkát

Belgium az iszlám és Európa körüli vita frontvonalába került az arcot eltakaró iszlám ruházatról szóló döntéssel. A szövetségi parlament illetékes bizottsága ugyanis a burka és a nikáb viselésének betiltására szavazott.

A belga szövetségi parlament belügyi bizottsága egyhangúlag döntött úgy, hogy a muzulmán nők közterületeken ne viselhessék az arcot teljesen vagy részben eltakaró burkát vagy nikábot.

A korábbi toleranciával szemben jelzésértékűek voltak a képviselők nyilatkozatai: Denis Ducarme konzervatív honatya egyenesen azt mondta: büszke arra, hogy Belgium az első ország, amely törvényben szabályozza "ezt a kényes kérdést".

A javaslatot egy liberális képviselő terjesztette be, aki szerint "nem adható meg valakinek az a jog, hogy másokra nézhessen, ha őt nem lehet látni". "A személyt teljesen eltakaró ruházatot törvénnyel kell tiltani. A burka közterületen való viselése nem egyeztethető össze a nyitott, liberális és türelmes társadalommal" - fejtegette.

Mint a Guardian megjegyzi, Franciaországban és Hollandiában is hasonló törvényeket fontolgatnak. Kanadában, Québec tartomány pedig a közhivatalokban korlátozta az arcot eltakaró viseletet - a közvélemény elsöprő támogatása mellett.

A belga voks azért is érdekes, mert a politikailag és kulturálisan is erősen tagolt országban ritka módon szinte az összes párt támogatta a tilalmat. A szövetségi parlament várhatóan április közepén megszavazza a tilalmat, amely nyáron már életbe is léphet.

A tiltás megsértőit hétnapos elzárással büntethetik. Belgiumban félmillió muzulmán él, és közülük nagyon kevés nő viseli a burkát vagy a nikábot. Kommentátorok megjegyzik: a vita valójában a fejkendőről szól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására – mondta Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódik az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×