Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára

Darabokra tépte a horgászt a Baja hajócsavarja

Darabokra tépett egy horgászt a Baja hajócsavarja. A négy uszállyal közlekedő magyar tolóhajó egy csónaknak ütközött, abban ült a szerencsétlenül járt férfi.

Elsodort egy horgászcsónakot a Baja nevű magyar tolóhajó a Dunán Szerbiában csütörtök délután. A jármű a folyó észak-nyugat bácskai szakaszán, Bezdán közelében haladt a baleset idején. Az ütközés után az egyik horgásznak sikerült kiugrania, 62 éves társát azonban a hajócsavar a ladikkal együtt darabokra szaggatta.

A bezdáni horgászok csónakja a kijelölt hajóúton horgonyzott 50 méterre a parttól. Amikor látták a négy uszály közeledtét, megpróbálták felszedni a horgonyt, hogy elmeneküljenek a Baja elől, de erre már nem maradt idejük.

Nem hivatalos értesülések szerint a magyar tolóhajó szintén megkísérelte elkerülni az ütközést - sikertelenül. Manőverezés közben a partnak csapódott ugyan az uszály, de nem sérült meg komolyabban. Így a Baja a gombosi Duna kikötő felé folytatta útját. Itt vesztegel majd, amíg a hatóságok vizsgálják az esetet.

Hanganyag: Nagy Nándor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×