Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.82
bux:
144774.98
2026. október 16. péntek Gál
Kapu Tibor kutatóűrhajós a Kolozsvári Magyar Napok pódiumbeszélgetésén 2025. augusztus 24-én.
Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Kiss Gábor

Kapu Tibor missziója jelentőségéről: az érettségi és bírósági tárgyalás is megállt a felbocsátáskor

Komoly társadalmi támiogatottsága van a HUNOR programnak – mondta Kapu Tibor űrhajós a Space Summiton, amelyet első alkalommal rendezett meg a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat.

A magyar űrkutatás nem tegnap kezdődött. 1946-ban Charles Simonyi szoftverfejlesztő mérnök és űrturista édesapja, Simonyi Károly közreműködésével mérték meg magyar kutatók a Hold és a Föld távolságát – elevenítette fel a kezdeteket az űrkutatásért felelős miniszteri biztos a magyar Space Summiton.

Ferencz Orsolya mérföldkőnek nevezte a 2015-ös évet is, amikor Magyarország teljes jogú tagként lépett be az Európai Űrügynökségbe.

„2018-tól elkezdtük megírni a Nemzeti Űrstratégiát, amit 2021-ben el is fogadott a magyar kormány, és ezzel deklarálta, hogy a XXI. század egyik legfontosabb tudományterületén önálló stratégiát kíván végrehajtani. Két kormányzati ciklust ölelt fel ez az időtáv, ez mutatja, hogy az űrkutatás túlmutat a kormányzati vagy politikai ciklusokon, itt évtizedekben gondolkodunk, és ehhez stabilitás, biztos tudományos környezet kell, hogy ezeket a programokat végig lehessen vinni. Ez nagyon komoly vállalás volt” – fogalmazott.

Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa személyes élményeit elevenítette fel a Space Summit beszélgetésén. Elképesztő érdeklődést tapasztal a HUNOR program iránt.

„Szerintem ez annak köszönhető, hogy egy olyan közös, nemzeti sikert tudtunk létrehozni, amiben az emberek látják, hogy ez az övék is. Valamilyen szinten van benne részük. Rengeteg beszélgetés van a hátam mögött az elmúlt fél évről, és ha hallanák azokat a történeteket, hogy hányan álltak félre az autókkal, hányan állították meg az emelt szintű matematika érettséginek a szóbelijét aznap reggel – reggel 8-kor, 8.30-kor volt a felbocsátás –, hogy hányan tartottak szünetet bírósági eljárásokon, rengeteg olyan történetet hallottunk az elmúlt fél évben, amik alátámasztják, hogy ez mekkora impakttal és mekkora hatással járt az országunk és a magyarok számára.”

A gyerekek farsangon Kapu Tibornak öltöznek

– egészítette ki az űrhajós történetét Ferencz Orsolya.

Miért pont Kapu Tibor?

Nagy Klaudia Vivien, Magyarország első akkreditált űrorvosa a jelöltek kiválasztási folyamatát is bemutatta:

„A 25 jelölt közül nyolcan voltak alkalmasak a szűrővizsgálatok alapján. Legtöbben a nemzetközi adatoknak megfelelően is a pszichológiai tesztelés során nem feleltek meg, de volt egy-két egyéb is, például ortopédiai vagy fül-orr-gégészeti probléma. Körülbelül 68 százalékos jelöltvesztést jelentett, ez is megfelel a nemzetközi NASA-ESA kiválogatások során látható tapasztalt jelöltveszteségnek.”

A Semmelweis Egyetem docense űrorvosként végigasszisztálta Kapu Tibor felkészülését, amelyben egyebek mellett

  • szárazföldi és vízi túlélőképzés,
  • izolációs tréning,
  • napi szintű fizikai felkészítés,
  • Gripen repülési teszt,
  • centrifugatréning és
  • egy úgynevezett parabolarepülés is szerepelt. Ez utóbbin a súlytalanságot tapasztalhatta meg a leendő űrhajós az orvosával együtt.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×