Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Unsplash

Ez jön a Bluetooth helyett

A Bluetooth mint technológia, már kezd kissé elavulttá válni. Helyébe az UWB léphet, elsőként a Samsung jóvoltából.

Habár a Samsung is gyárt Bluetooh-rendszerű fülhallgatókat, lehetséges, hogy hamarosan elengedik a technológiát a hangátvitelben. Ez viszont nem jelenti azt, hogy vissza kell térni a vezetékes fülhallgatókhoz – írja a 91mobiles cikke nyomán a hvg.hu.

A lap által észrevett, frissen benyújtott szabadalom szerint a hang nem a Bluetooth, hanem az ultra szélessávú (UWB) technológia segítségével menne például az okostelefontól a fülhallgatóig. Ez a legtöbb telefonban már most is ott van.

Persze a Bluetooth nem tűnne el véglegesen, ugyanis a fülhallgató és a készülék közötti kapcsolat kiépítéséhez továbbra is szükség lenne rá.

De amint létrejött az összeköttetés, máris váltana UWB-re.

A Gizmodo szerint ennek az egyik nagy előnye az lenne, hogy szemben a Bluetooth-szal, az UWB kapcsolatban lényegesen kevesebb adatveszteség keletkezik, ami jobb hangminőséget eredményez. A technológia a 6,5 és a 9 GHz-es frekvenciasávban működik, szemben a Bluetooth 2,4 GHz-ével, amivel kiküszöbölhetők a kimaradások és más zavaró tényezők is. Emellett a hatótávolság 10-ről 25 méterre nőhet. Ami bökkenő lehet, hogy az UWB rosszabbul kezeli az akadályokat, de minél közelebb van a hangforráshoz, annál tisztábban szól a hanganyag.

Mint írják, a szabadalom még nem jelent kész terméket, és az is sok idő, míg a boltok polcain is felbukkan egy ilyen fülhallgató. Viszont arra is lehet következtetni, hogy a Samsung mérnökei milyen irányokba gondolkodnak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×