Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
319.07
bux:
143090.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Néhány éven belül kihalhatnak az afrikai elefántok

Kutatók szerint a legnagyobb afrikaielefánt-populációk eltűnhetnek 2020-ra, ha nem fog össze a világ a megmentésük érdekében.

A Current Biology című folyóiratban megjelent tanulmányukban a biológusok elsősorban az illegális elefántcsontvadászatot hibáztatják, amely annak ellenére tovább folyik, hogy azt 1989-ben betiltotta a Veszélyeztetett Fajok Védelmével Foglalkozó Nemzetközi Konvenció (CITES).
Az orvvadászok a becslések szerint a teljes populáció mintegy 8 százalékát irtják ki évente, tehát 0,6 százalékkal többet, mint az állatokat védő egyezmény előtt. Hozzávetőleg egymillió afrikai elefánt élt vadon a nyolcvanas évek végén, mára ez a szám 470 ezerre csökkent.

"Ha ez a tendencia nem fordul meg, csak a jól védett távoli helyeken maradnak elefántok" - jelentette ki Samuel Wasser, a Washingtoni Egyetem docense. A kutatás vezetője olyan, DNS-vizsgálaton alapuló módszert dolgozott ki, amelynek segítségével visszakereshető, hogy az elefántcsont mely populációból származik. A módszer hasznos, ha figyelembe vesszük, hogy az orvvadászok az egyik országban elejtett elefánt agyarát egy másik országban is eladhatják.
Wasser szerint az illegális elefántcsont-csempészetet hatalmas helyi bűnbandák tartják kézben, a piacot pedig Japán és Kína irányítja, ám egyre növekvő a kereslet az áru iránt az Egyesült Államokban is.

Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×