Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Nemzetközi védettségért harcolnak az új üzemanyag magyar feltalálói

Az "Év feltalálója 2007" díjat három kutató kapta egy új, gazdaságos és környezetkímélő biodízel kifejlesztéséért. A találmány Boros Béla, Thész János és Király Zoltán nevéhez köthető. Boros Béla az InfoRádiónak elmondta: most az a legfontosabb, hogy nemzetközi szintű védettséget szerezzenek a találmánynak.

Olyan eljárás találtak az "Év feltalálója 2007" díjjal kitüntetett magyar kutatók, amely során a biodízel minden egyes molekulája üzemanyaggá alakul - mondta a feltalálócsapat egyik tagja, Boros Béla. A találmánnyal kilenc kiállításon tizenegy díjat kaptak.

A szakember kifejtette: a növényi olajokból gyártott biodízeleknek 16-20 százaléknyi veszteségük van, és a visszamaradó anyagok környezetszennyezők. Céljuk az volt, hogy olyan gyártási eljárást alkossanak, amelynek során nem keletkezik veszteség - tette hozzá Boros Béla.

A gazdasági oldalt nézve 10 százalék a nyereség, míg a környezeti részt nézve elmondható, hogy 40-50 százalékkal kevesebb korom kerül a környezetbe - hangsúlyozta a feltaláló.

Nem könnyű tovább vinni a találmány ügyét, mert nehéz a gazdasági helyzet, és egyelőre nem kapták meg a remélt támogatásokat - közölte Boros Béla.

Hat külföldi céggel tárgyalnak, de a társaságok kizárólagosságot kérnek, noha a feltalálók úgy vélik, a tudás egyetemes, és nem lehet kisajátítani - fejtette ki a feltaláló.

A szakember hozzátette: azt kívánják elérni, hogy a találmány nemzetközi védettséget nyerjen.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×