Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
314.53
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Sikeres volt a sziámi ikerpárt szétválasztó operáció

Bizakodó a gyerekek felépülését illetően az a szaúd-arábiai orvos, akinek a vezetésével egy tizenhat órás műtét során a sebészek szétválasztottak egy kameruni sziámi ikerpárt.

"Csaknem hatvan órával az operáció után lassan ébredeznek" - mondta a BBC-nek a beavatkozást vezető orvos, Adbullah al-Rabiah.

A tizenhárom hónapos testvérpár, Pheinbom és Sevoboh a mellkasukon, a hasukon és a medencéjüknél nőttek össze, az egyik lábuk pedig közös volt.

Harmincan, tizenhat órán át

A belső szerveik egy részén is osztoztak: a májukon, a vastagbelükön, a végbelükön, a végbélnyílásukon, valamint a nemi szerveik és a húgyvezetékük egy részén.

Körülbelül harmincan lehettek a műtőben az operáció ideje alatt, amelyet tíz fázisban végeztek el.

"Azt hiszem, fognak majd járni. Persze sokáig rehabilitációra lesz majd szükségük és két- vagy hároméves korukban műlábat kapnak majd" - közölte Adbullah al-Rabiah.
A szaúdi király fizette

A műtéthez a szülők támogatókat kerestek, végül a szaúdi király vállalta a gyerekek kezelésének finanszírozását.

A két kislány szülei a gyerekek teljes felépüléséig Szaúd-Arábiában maradnak.

"Megtiszteltetés számunkra ez a királyi gesztus, és szeretném kifejezni nemzetünk háláját Abdullah királynak ezért az emberbaráti tettért" - mondta a kameruni nagykövet.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×