Infostart.hu
eur:
355.5
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Önmegsemmisítő SMS

A brit Staellium cég önmegsemmisítő SMS-szolgáltatást kínál azoknak, akik úgy szeretnének üzenetet küldeni, hogy az a fogadó készülékén ne maradjon meg, esetleg bizonyítéknak.

Az elküldött szöveges üzeneteket a cég számítógépei tárolják, a címzett csak egy WAP-os linket kap, ahova belépve elolvashatja az üzenetet, amely 40 másodperccel a megnyitás után „megsemmisül”.

Azért idézőjeles a megsemmisülés, mert a brit törvények szerint a szolgáltató szerverein legalább hat hónapig tárolni kell minden üzenetet, de ezekhez csak bírósági felhatalmazással lehet hozzájutni.

A szolgáltatás egyelőre csak a brit mobilhálózatokban működik, és egy 12 üzenetes csomag ára 5 font, azaz üzenetenként 155 forint.

A szolgáltatás Nagy-Britanniában már csak azért is népszerű lehet, mert nemrégiben a Sun című bulvárlap közölte a focista David Beckham meglehetősen erotikus töltetű üzenetváltását egykori asszisztensével, a 29 éves Rebecca Loos-szal.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×