A lángot őrző légballonnál, az egyik leghíresebb párizsi sanzonnal (Sous le ciel de Paris) kezdődött a program, Zaho de Sagazan énekelt. Léon Marchand, az olimpia első számú aranyhalmozója érkezett, elegáns fekete öltönyben, szertartásosan magához véve egy kis mécsesben a lángot.

A televíziós közvetítés váltott, a következő helyszín a Stade de France, a franciák 1998-ban átadott nemzeti stadionja volt.

A hangosbeszélő köszöntötte a NOB és a Francia Köztársaság elnökét, Thomas Bachot és Emmanuel Macront, majd a Marseillaise hangjaira felvonták a francia trikolort és az olimpiai zászlót.

Akárcsak a megnyitón, a francia himnusz újraértelmezett változatát adta elő a Maîtrise de Fontainebleau, divertimento zenekar, Zahia Ziouani dirigálásában.

Megkezdődött a nemzetek bevonulása, a megnyitóhoz hasonlóan egy férfit és egy nőt ért a megtiszteltetés minden küldöttségből. A magyar zászlót Csipes Tamara és Milák Kristóf hozta be.

Immár vonulnak a sportolói küldöttségek is, köztük a magyarok is, köztük az aranyéremmel a nyakában vonult Gulyás Michelle és Márton Viviana is. (Viviana mellett vonult ikertestvére, Luana is.) Nagyon elegánsak voltak!

A L'Équipe, a francia sportnapilap közben arról írt, hogy 9000 fő lesz részese a záróünnepségnek, köztük 270 művész és előadó, akik között akadnak, akik 35 napot próbáltak.

Újabb francia sanzont és Joie Dassin-dalt is hallgathattunk meg, még az sem túlzás, a XX. illetve a XXI. század különböző korszakaiból. Aztán jött a Queen örökzöldje, a We are the Champions.

Ünnepség, díjátadás következett, az utolsó atlétikai számé, a női maratoni futásé. Thomas Bach, a NOB és Sir Sebastian Coe, a nemzetközi atlétikai szövetség, a World Athletics elnöke adta át az érmeket. A kenyai Hellen Obiri lett a harmadik, az etióp Tigst Assefa a második. Győzött az Etiópiában született, immár háromszoros olimpiai bajnok Sifan Hassan. Tiszteletére játszották a holland himnuszt.

Az olimpia lebonyolításában kulcsszerepet vállaló, 45 000 önkéntes képviselői érkeztek a küzdőtérre. Így köszönte meg nekik a szervezőbizottság a munkát.

Érkeztek a NOB frissen beiktatott sportolói tagjai, Szilágyi Áron is pályázott a bizottságba, 32 jelöltből válaszottak négyet. Az amerikai Alysson Felix, a német Kim Bui, az ausztrál Jessica Fox, az új-zélandi Marcus Daniell kapta a legtöbb voksot, ők lettek a NOB új tagjai. Egyaránt nagy tapsot kaptak.

A következő percekben egy képzelt világba kalauzolták el a műsor megálmodói a nézőket, amelynek alaptémája az olimpia jövője volt. Belekombinálták a produkcióba az olimpiai játékok szülőföldjének, Görögországnak a himnuszát is. A Record című szám megidézte az ókori olimpiákat és a modern olimpiák születését is.

Alain Roche zongorajátékára a svájci tenor, Benjamin Bernheim énekelte Apollo himnuszát. A francia művész egy felfüggesztett zongorán kísért. Nagyon látványos volt a körülbelül tízperces produkció.

Filmbejátszás emlékezett a játékok legnagyobb, legdrámaibb, legnagyobb érzelmeket kiváltó, hol könnyes, hol boldog jeleneteire.

A Stade de France alkalmi színpadán a versailles-i Phoenix zenekar játszott. Jó néhányan támadtak fel vesztett helyzetből, ha úgy tetszik „hamvaikból” ezen az olimpián (is). A belga Angèle és a francia Kavinsky, két népszerű előadó is. Kambodzsai rapper, Vannda énekelt, a performansz részeként.

Megnézhettünk egy összeállítást a láng útjáról, amely eljutott Tahitibe, a szörfversenyek színhelyére is, majd felidéződtek a megnyitó ünnepség képei.

Következtek a protokolláris részek. Tony Estanguet, a francia szervezőbizottság háromszoros olimpiai bajnok elnöke és Thomas Bach lépett a színpadra. hat érmes kísérte őket, öt földrész képviseletében:a francia dzsúdós Teddy Riner, az ausztrál úszó Emma McKeon, a kubai birkózó Mijain Lopez, a kenyai atléta Eliud Kipchoge, a kínai asztaliteniszező Szun Jing-sa és a menekültcsapatot képviselő Cindy Winner Djankeu Ngamba.