Infostart.hu
eur:
376.57
usd:
319.5
bux:
126486.37
2026. február 25. szerda Géza

Megóvta az olimpiai döntést a Magyar Úszó Szövetség

Óvott a MÚSZ a gyorsváltók kizárása miatt.

A Magyar Úszó Szövetség a nevezés leadásakor teljes mértékben tisztában volt a FINA új szabályával, amely a csak váltóra nevezhető úszókra vonatkozik.

A váltótartalékok nevezésénél a szakvezetők elsősorban azt tartották szem előtt, hogy a fiatal úszók olimpiai tapasztalatot szerezzenek – ugyanakkor a válogatott létszámának növekedése azt is garantálta, hogy a lehető legtöbb edző tarthasson az egyéni számokban induló versenyzőkkel, továbbá még több terapeuta segíthesse úszóink felkészülését, regenerálódását.

A váltók összeállítása a szövetségi kapitány kizárólagos jogköre, Hargitay András pedig a többi szakvezetővel konzultálva úgy döntött, a legjobbak harcba küldésével esetleg elérhető a finálé mindkét váltószámban, ami igen értékes eredmény – a fiatalok ezt követően jutottak volna szóhoz. „A fiatalokkal egyáltalán nem lett volna esélyünk a döntőre, az adott számok legjobbjaival azt számoltuk, lehet – miközben az is egyértelműen látszott, hogy aztán a finálékban egyetlen felállásban sem lehetnénk nyolcadiknál jobbak, így akkor jutottak volna szóhoz a csak a váltókra benevezett úszók” – közölte Hargitay András.

A FINA-szabály szövegezése mindezt lehetővé teszi a magyar szövetség értelmezése szerint, a riói olimpián debütáló regula ugyanis azt és csakis azt mondja ki: „ha egy váltótartalék nem vesz részt a versenyen, az adott csapatot kizárják a döntőből.” Azaz a kizárás a fináléra vonatkozik, az előfutamokra nem. Ennek megfelelően a magyar szövetség óvást nyújtott be a nemzetközi szövetséghez a két magyar gyorsváltó kizárása kapcsán.

Mint Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke, a FINA alelnöke elmondta, a nemzetközi testület vezetőivel tárgyalva egyetértés volt abban, hogy a szabály szövegezése nem egyértelmű, már csak emiatt is meg kell fogalmazni az óvást. Majd hozzátette: „Maga az óvás formális, hiszen a váltók végül nem jutottak tovább, ugyanakkor nekünk kötelességünk megtenni ezt, hiszen a 4x100-as gyorsváltó nagyszerű országos csúcsot úszott, ennek érvényben kell maradnia.”

A FINA később tárgyalja a magyar szövetség óvását.

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Több mint kétéves csúcson a forint

Több mint kétéves csúcson a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×