Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

15 ezer szívdobbanással rajtol a magyar favorit

„Laci szervezete tökéletesen átállt az „olimpiai" időszámításra, edzéseredményei itt Rióban is arra utalnak, hogy a felkészülése sikeres volt" – tájékoztatta a Telekom Sporthír Szolgálatát Plagányi Zsolt, az aranyéremre pályázó magyar „ász" mestere a bemutatkozás előtti utolsó – már csak átmozgatásnak számító – edzés után.

A 30 esztendős Cseh Lászlónak ez a negyedik olimpiája, három ezüst- és két bronzérem megszerzése után most kerülhet először arany is a gyűjteményébe. Sorrendben negyedszer is az amerikai Michael Phelps lehet egy egyik legnagyobb ellenfele...

„Láttuk az ellenfeleit, de nem foglalkoztunk velük, és ez alól Phelps sem számít kivételnek. A stratégiánk egyik alapeleme az, hogy csak magunkkal törődünk, és ez vonatkozik a magyar úszócsapat többi tagjára is." – folytatta Plagányi Zsolt, burkoltan arra utalva, hogy a vártnál rosszabb eredményektől sem zavartatják magukat.

Már „harci díszben"

Cseh László már a szokásos „harci díszben" várja az első versenyszámát, ami ezúttal is azt jelenti, hogy egy szál haj sem maradt a fején. Hasonló külsőre váltott Bernek Péter, egykori klubtársa, akivel a Riói olimpiai faluban megosztja a szobáját.

„Ez most nem a legszerencsésebb párosítás, de nem olyan tényező, ami nehezítené Laci helyzetét. Mindig is jóbarátok voltak, és ez a közelség most Bernek számára támaszt jelenthet." – vélekedett a szakember.

Szurkolói szívek dobbanása

A nagy megmérettetésre készülő úszózseni folyamatosan tartja a kapcsolatot a családjával, miközben szinte percenként kap egy biztató „szurkolói szívdobbanást" otthonról, amely – a Telekomnak köszönhetően – már a franciaországi labdarugó Európa-bajnokság alatt is sok magyar játékos szívét melengette.

„Úgy tudom, hogy Lacinak már tizenötezernél is többen jelezték így, hogy otthon is vele vannak, és szívből kívánják neki, hogy Rióban a leszebb álmai is beteljesüljenek." - mondta alig hat órával a 200 pillangó előfutamai előtt Plagányi Zsolt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×